Június 12-én ismét útra keltünk. Ezúttal már határon túlra. Utunk célja az Erdélyi-szigethegységben (Erdélyi-középhegység) található Bihar-hegység északi része a Vigyázó-hegység (románul Masivul Vlădeasa, magyarul használatos elnevezései a Vlegyásza-hegység vagy Kalota-havas), azon belül is a Bihar-hegység második legmagasabb csúcsa az 1836 méteres Vlegyásza-csúcs (Vigyázó-csúcs) volt.
Úton a Vlegyásza-csúcsra
Túra adatai:
Túra dátuma: 2010. június 12.
Túra jellege: Középhegységi túra, külföldi túra
Túra útvonal típus: Alsó szakaszon egy útvonal oda-vissza, a Fehér-Szikláktól a Vlegyásza-csúcs több útvonalon is teljesíthető, akár körtúraként is
Nehézségi szint: Fehér-Sziklákig könnyű, a Vlegyásza-csúcsig közepesen nehéz túra
Javasolt túraidőszak: Tavasz, esetleg Ősz – nyári hőségben inkább csak a Fehér-Sziklákig
Javasolt felszerelés: Túrabakancs inkább, de akár túracipő is elegendő, napvédő krém kötelező, rovar riasztó kötelező, ruházat az évszak időjárásának megfelelően és folyadék bőven - nekünk 3,5 liter kévésnek bizonyult!
Kiindulási hely: Havasrekettye után kb 4 km, Rekiceli vízesés előtt kb 2 km
Megtett táv: kb 18 km
Túra teljes időtartama: kb 6-7 óra – útvonaltól függően
Összes szintemelkedés: kb 1000 méter
Érintett csúcsok: Vlegyásza-csúcs 1836 m
Kapcsolódó fotóalbumok: Peti Vlegyásza fotói
Útvonal:
Nagyváradon keresztülhaladva Kolozsvár felé kell tartani, az 1. számú főútvonalon – Sebesvár (Bologa) településnél le a főútvonalról jobbra vagy Bánffyhunyadnál (Huedin) szintén jobbra (kb. + 12 km, de jobb út!) – Havasrekettye (Rachitele) településen kb a 2. átjárón a patakon át jobbra egy földútra – kb. 4 km után ereszteződéhez érünk – innen már gyalog kb 2 km után a Havasrekettye vízesési (Rekiceli-vízesés) – kb 3 km-t megyünk még a földúton a Fehér-kövekig (Pietrele Albe) – szemben a Vlegyásza (Vigyázó) csúcs fenséges, kopár tömbje – letérünk jobbra az útról, és be kell vágnunk a mellettünk lévő kisebb fenyőerdő sűrűjébe, a kék pötty turistajelzés mentén, majd nyílt terepen megyünk tovább a Fehér-kövek elágazáshoz – innen meredeken fel a Vlegyásza-csúcsra – teljesen nyílt terepen körülbelül 250 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk – a kaptató végén már azt hisszük, hogy fenn vagyunk a csúcson, de az még odébb van néhány száz méterrel, meg még egy kis szintkülönbséggel – a csúcsot földbe szúrt és kövekkel körberakott kopjafa jelzi, valamint a meteorológiai állomás (két kopjafa van – a második, magasabban lévő a csúcs!) – ekkor a Vlegyásza-csúcson 1836 méter magasan vagyunk – a vissza út lefelé a pásztorkutyák által behatárolt lehetőségeinket figyelembe véve szabadon megválasztható – akár a Fehér-Sziklák völgyében is visszamehetünk az útra, onnan pedig a vízesésig, majd a kiindulási pontra.
Egyébként ha valaki csak a lenyűgöző látványra hajt, a Fehér-Sziklák lábáig, de akár a csúcsáig, azaz a Vlegyásza-csúcs lábáig autóval is fel lehet menni. Autó alatt terepre való járgány értendő – vagy ne sajnáld a kocsid futóművét.
Táj és település ismertető:
Wikipédia linkek: Vlegyásza
A túráról és egyéb dolgokról…
Igazat kell, hogy adjak Zoli Vlegyásza beszámolójában olvasottaknak. Nem túlzott, amikor azt írta, ezt a helyet látni kell. Sőt, a beszámolók nem képesek visszaadni táj keltette érzéseket. Az olvasottak és látott fotók alapján nem gondoltam, hogy ilyen látványos lesz. Igaz, a Nagy-Bihar túrához hasonlóan szerintem itt is szerez egy-két negatív tapasztalatot az ember. Habár ezek egy része elkerülhető ha megfelelő időben megy a túrára és/vagy jól felkészül a várható eseményekre.
A túra két szakaszból áll. A Rekiceli vízesésig és onnan a Fehér-Sziklákig könnyű kellemes nyári túra. A hőségben kifejezetten felfrissítő a vízesés, az út mellett végig futó patak, az erdő és a sziklák hűsítő árnya. De ami azután jön nem nyárra való. Hőség, legyek millió számra – megnehezítik a túrát és ront(hat)ják a hangulatot. A Vlegyásza hegyen és általában a Szigethegységben a hegyi állattartás, pásztorkodás jellemző, mindenfelé tehenek, lovak és amit maguk után hagynak. Na és ami őket kíséri – a legyeken és az “emésztési mellékterméken” kívül – a pásztorkutyák szép számban. Ha szerencséd van pásztor is van a kutyával – ha nem, akkor kerüld el őket és az állatokat messzire. A meredek hegyoldalon a kutyák elől még csak futni sem lehet. A Vlegyászán és általában túrán, de főleg Erdélyben mindig legyen elővigyázatos az ember. Könnyen baleset lehet a vége ha nem figyelünk. De erről inkább egy külön témában …
A hosszú bevezető után következzen végre a túra és a fotók! Ha a fotókon fekete foltokat látsz, nem a szemed káprázik, azok a már emlegetett legyek. Eredetileg nem akartam sokat írni, mert már van egy Vlegyásza beszámoló Zolitól, de mégis csak hosszú lett, sőt lehetne még hosszabb is. Bocsi!
A Királyhágón át vezetett autó utunk
A Királyhágóról van egy nagyon jó kép az Erdély.ma oldalon. Ilyen jó fotót mi nem tudtunk csinálni – légi jármű híján, de azért egy két szép kép besikerült.
Kellemes séta a patak partján
A túrát kb fél 11-kor kezdtük el Havasrekettyétől úgy 4 km távolságra, melynek az első szakasza nagyon kellemes. A szurdokvölgyben erdős, sziklás táj és hangulatos kis patak is kísér utunkon – vagyis fut velünk szembe. Egészen a Rekiceli vízesésig kb 2 km-t kell megtenni, bemelegítésnek ideális.
Rekiceli vízesés
A túra első igazán látványos eleme a Havasrekettyei, Rekiceli vízesés (románul Cascada Răchiţele) Havasrekettyétől (Răchiţele) kb 6 kilométerre található – egyes leírásokban Székelyjói vízesés agy Havasrekettyei fátyolos vízesés néven található meg. Lenyűgöző látvány ahogy kb 25 méter magasból zúdul le a víz, ahogy csillog a köveken, és felfrissítő érzés, ahogy a nyári melegben fújja a szél a vízpárát az ember testére. Ezt fotó vagy élménybeszámoló nem képes visszaadni. Látni és érezni kell! – Na jó, talán a videó, ha majd megvágtam és feltöltöm jobban érzékelteti a leírtakat.
A vízeséstől a Fehér-kövekig
Ismét kellemes sétálós szakasz következik, kevesebb árnyékkal, kevesebb patakkal egészen a Fehér-Sziklák lábáig. Ottjártunkkor éppen egy autós terep tájékozódási verseny zajlott. Menő verdák, tuti navigációs cuccok – ha jól emlékszem GPS Transilvania volt az autókra emblémázva. A táj mellett a terepjárók versengése is érdekes és látványos volt, ahogy gázoltak át mindenen, keresve a megfelelő koordinátát – habár ez egy kissé talán természetkárosító dolog, azért egyszer szívesen kipróbálnám.
Fontos, ezen a szakaszon a murvás útról nem kell letérni. Habár az út itt-ott visszakanyarodik, nekünk mindig a fő vonalat kell követni előre a patak meder mentén (ne a vizet kövesd, a víz itt nyáron már nem mindenhol a felszínen, hanem a föld alatt folyik de a meder meg van 
). Az út egyenesen visz a sziklákhoz, de egy idő után már láthatjuk is magunk előtt őket és a Vlegyásza kopár hegyoldalát.
A Fehér-Sziklák lábánál
A Fehér-Sziklák vagy Fehér-kövek (románul Pietrele Albe)egy hatalmas mészkőképződmény, melynek legmagasabb csúcsa az 1557 méteres Visszhangos-kövek (Piatra Grăitoare). A sziklák és környezetük a Vlegyásza-hegység egyik leglátványosabb természeti képződménye. A kopár Vigyázó-hegy lábánál impozáns látványt nyújtanak. Barlangja is van, de csak engedéllyel látogatható, mezei turisták vezető nélkül nem mehetnek be! Gábor szerint a táj itt egészen szürreális, ahogy a fenyőfák állnak a Fehér-Sziklák előtt, mintha oda lennének festve.
A Fehér-Sziklák látképe a turista útról
Ahhoz, hogy a Vlegyászára jussunk a Fehér-köveknél el kell hagyni a murvás utat és jobbra vagy a sziklák irányában a völgyben közelítünk a Vlegyászához vagy az általunk is választott erdei úton vágunk neki. Ez a hivatalos turista út és némileg könnyebb, mint a völgyön át – kevésbé meredek, viszont több a pásztorkutya. Az erődős szakasz nem túl hosszú, hamar kiér az ember a napra, az árnyék ezen a szakaszon elég kevés, ráadásul itt elkezdődik a légy invázió is. A szikláktól ahogy megyünk egyre feljebb úgy lesz a legyek száma is egyre több és több.
Már hallani a tehenek kolompját…
Amint elértünk egy újabb erdősávhoz rögtön le is pihentünk. Gyors kalóriapótlék bevitel egy jókora tehén lepény mellett, miközben a legyek tovább rohamoznak. Itt ha nem vigyáz a turista szó szerint be kapja a legyet. A Fehér-kövek látványa viszont kárpótol minket a szenvedéseinkért. Rendkívül impozánsak a hatalmas sziklák, a vízesés után ez a túra második látványossága. Rövid pihenőnk alatt már hallottuk az egyre közeledő kolomp szót. A tapasztaltabbak már tudták, a kutyák is közel lehetnek. Útra keltünk ismét, ekkor már botokkal felfegyverkezve – abból van bőven a környéken – de azért próbáltunk a kolompszóval ellentétes irányba haladni. Nem jött be. A tehenek velünk párhuzamosan haladtak és mivel feljebb voltak mint mi a hegyen, nem tudtunk eléjük kerülni. Így hát visszafordultunk és megpróbáltuk megkerülni őket. A sziklákkal párhuzamosan haladunk, északi irányban. Feltűnt egy újabb erdős terület, ahol elértünk egy szekérutat. Peti bátran ment elől, egészen addig, amíg a kutyák fel nem tartóztatták. Szerencsénkre a pásztorok is ott voltak és már messziről intettek, hogy mehetünk – visszafogták a kutyákat. Rendes emberek, megkérdezték, hogy a Vlegyászára megyünk-e és teljes nyugiban tartották az ebeket, amíg elvonultunk. Nem messze az úttól jobbra fekvő pásztorháztól kiérünk a Fehér-Sziklákhoz, a Vlegyásza-csúcs lábához. Messziről a Vlegyásza kopár hegyoldala nem tűnik túl meredeknek. Innen nézve már nagyon másképp látni.
Meredek, de nagyon
Meredek, nagyon meredek, árnyék meg sehol. Röviden összefoglalva ez a helyzet. Teljesen nyílt terepen körülbelül 250 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk, egy rendkívül meredek kaptatón. Itt újból eszünkbe jut, hogy nem nyári hőségben kellett volna nekivágni ennek a túrának, de ha már itt vagyunk, akkor semmiképpen sem hagyjuk ki a csúcsot sem! Neki vágtunk – annak ellenére, hogy már az alsóbb szakaszon azt gondoltuk Gáborral ez ma nem fog menni. Gábornak nem is, úgy döntött nem jön fel velünk (korábban Zolival már teljesítette a túrát), inkább az első kiszáradt fenyőfa árnyékában meghúzódva bevár bennünket, addig meg ül és gyönyörködik a tájban , ami amúgy is régi vágya volt – de mint utóbb kiderült ez nem volt a legjobb ötlet tőle. Hármasban kaptattunk fölfelé tovább.
Amikor már azt hiszi tudatlan túrázó, hogy felért, csalódnia kell. Az első meredek emelkedő után még közel sem jár a csúcshoz. De szerencsére egy kevésbé meredek szakasz következik. Itt egy kicsit le is pihentünk. Lenne miben gyönyörködni, ha a legyek hagynának, de sajnos nem hagynak. Hát indultunk is tovább. A ismét tehenekbe botlottunk, de hála istennek kutya az nem volt. Az újabb emelkedő kezdetén kövekkel körberakva áll egy oszlop. Ez nem a csúcs, az még jóval feljebb van. A csúcsról már közvetlenül látni a meteorológiai állomást.
A Vlegyásza-csúcs harmadjára is!
Egy földbe szúrt és kövekkel körberakott kopjafa (ismét), valamint a közelben található meteorológiai állomás jelzi azt, hogy immár a csúcson, 1836 méter magasan vagyunk. És ez a túra harmadik látványossága, fenn vagyunk a csúcson, a kilátás pedig minden irányban gyönyörű. Igaz ebből az általam készített fotókon semmi nem látszik. A panorámafotókon talán. A lovas fotók között azért van néhány, amin a táj is látható.
Megígértem! Megcsináltam! Harmadszor is.
Zoli megígérte, korábbi két Vlegyásza-csúcs túrája után legalább egyszer még visszatér ide. És így is lett. Harmadik alkalommal is megmászta a csúcsot, ezúttal extrém körülmények között is Lesz-e negyedik? Állítólag nem, de …
A lovak támadása…
Sokat nem pihenhettünk a csúcson – igaz a tűző nap és az árnyék teljes hiánya miatt nem is célszerű, pedig egy kis pihi jó lett volna -, mert ekkor jöttek a lovak. Szilvi biztos nagyon örült volna nekik, de ő most nem jött velünk. A lovak viszont egyértelműen nem örültek jelenlétünknek. Ahogy megláttak minket a csúcsnál, szinte azonnal körénk gyűltek és erős fejrázással és lábdobogtatással elkezdtek letessékelni onnan. Biztos, ami biztos még a csúcsot jelző kopjafát is kidöntötték – turista ide többet ne találjon.
Lefelé a Vlegyászáról
Kis pihenő és a hármas csoportkép (+ a lovak) elkészülte után elindultunk lefelé. Ekkor még nem sejtettem, a lefelé út nem lesz egy könnyed séta.
Egészen a Vlegyásza lábánál lévő szekérútig csak a meredek hegyoldal és a milliónyi légy okozott gondot. A legyek, mintha reggel óta még többen lennének, már teljesen körül fogtak minket, a bátrabbak ránk is telepedtek.
Egy elrettentő fotó: Peti, a legyek ura - de hasonló kép készülhetett volna a többiekről is 
Lefelé menet Gábor csatlakozott hozzánk és mint kiderült nem jött be neki az üldögélés – de talán csak a legyek miatt. Lefelé is nehéz menni, akárcsak fel, a boka és a térd keményen igénybe van véve. Zoli hátramenetben próbálkozott, szerinte úgy könnyebb – kipróbáltam, de úgy is nehéz.
Ismét a kutyák felségterületén jártunk…
A szekérúton indultunk vissza, amerről jöttünk, de messze nem jutottunk. Utunkat állták a kutyák és ezúttal nyoma sem volt a pásztoroknak. Letértünk hát az útról, le a völgy felé, keresztül az erdősávon, majd a meredek hegyoldalon oldalazva haladtunk kelet felé távolodva a Fehér-Szikláktól. És itt váratlan fordulatot vett a túra.
Pásztorkutyával a nyomunkban
Én folyamatosan fotóztam, még a kutyákkal a sarkamban is, itt is. Vesztemre! Ahelyett, hogy oda figyeltem volna hova lépek, éppen egy eldobott sörös üveget fotóztam, ami több tucat bogár életét oltotta ki (az üvegbe belemásztak, kijönni már nem tudtak, döglött bogarak meg szörnyű szagot árasztottak), amikor elég rosszul léptem megcsúsztam lefelé és a bal lábam kifordult alólam. Ekkor még kevésbé fájt, de azonnal tovább menni nem tudtam, kicsit le kellett üljek. Kiabáltam Zoliék után, hogy várjanak, de már nem hallották, pedig Gábor akkor még látótávolságra volt tőlem. Eddig amikor túrára hívtam ismerősöket mindig azzal viccelődtem, hogy csak akkor jöjjön, ha bírja, mert aki lemarad, azt ott hagyjuk a farkasoknak, medvéknek vacsorára. Most megkaptam, én maradtam ott még ha nem is medvéknek, farkasoknak, de a pásztorkutyáknak. Pár perc üldögélés után elindultam, de Zoliék felé egy kicsit vissza fel kellett volna, hogy menjek, a lábammal ezt viszont nem bírtam, ezért inkább elkezdtem leereszkedni a völgybe a sziklák lábához.
Körtúra és tortúra lett a Vlegyásza csúcshódításból
Innen a túra kétféleképpen folytatódott. Zoliék elérték az utat és leültek a fák árnyékában bevárni engem – tudtam meg utólag. Én pedig ereszkedtem lefelé a völgybe és igyekeztem a murvás út irányába tartani, amit még fentebb láttam a hegyoldalról. Némi pozitív dolog, hogy az előző beszámoló fotó anyagához képest változás is van, mivel más úton jöttem le, mint a túrázók általában, így a hegy más részeiről is készült fotó, amit talán ritkábban látni a neten – ha ez jelent bárkinek bármit is.
A beszámoló további sorai saját szenvedéseimet örökíti meg és külön témában kaptak helyet.
Csak elszántak olvassanak tovább a Vlegyásza sötét oldala témában.
A szétválás utáni kavarodás következtében én délután öt körül értem le a kocsihoz, a többiekkel együtt végül kb. hat órakor fejeztük be a túrát.
Minden jó, ha jó a vége!
Vagy talán még sem. A túra összességében szuper volt – a hőség és a legyek, meg a kutyák ellenére. A táj lenyűgöző, minden fáradalom és nehézség ellenére ide tényleg érdemes elmenni és személyesen megnézni.
Igaz, senkit sem ettek meg a pásztorkutyák (sem a medve vagy farkas), de a sérülés viszont nagyon bosszant.
Saját személyes kellemetlen élményem ellenére a túrát mindenkinek csak ajánlani tudom én is, akár csak Zoli korábban, de ugyanakkor óvatosságra is intek mindenkit. Nagyon legyen körültekintő, aki belevág, egyedül pedig semmiképpen ne túrázzon senki ilyen környéken.
Jó utat, szép időt, baleset és pásztorkutya mentes túrát kívánok!
sspace
A túrán részt vettek:
Peti, én, Zoli - háttérben a Vlegyásza és a harcias ménes - Gábor a hűvösben pihent ezalatt
A beszámolót írta: Zoli, és én
Fotók: ezeket én csináltam, Peti is fotózott, de még nem publikálta
u.i.:
Zolinak más oldalakon is van fenn beszámolója a Vlegyásza és környéke túrákról. Itt az egyik. Ezenkívül az oldalon idei Vlegyásza túra képeket is találni és ha jól láttam a képeken, az a csapat valahol ott mehetett felfelé, ahol én lefelé törtem magamnak utat. A fotók nagyon szépek – főleg a növényvilágról készültek – érdemes megtekinteni őket.
[...] 2010-es Vlegyásza túra beszámolója és fotói külön témában tekinthetők [...]