‘túra’ címkével ellátott bejegyzések




Szádvár romjai és Derenk emlékhely az Aggteleki-karszt hegységben

2010. október 20. ][

Szádvár romjai és Derenk emlékhely az Aggteleki-karszt hegységben

Kissé borongós, esős őszi napnak indult, de végül kellemes, néhol napsütéses, túrázáshoz ideális idő várt minket, Szögligeten, ahol Szádvár romjai mellett a ma már csak emlékhelyként létező Derenktelepülésre” és a Ménes-tóhoz látogattunk el 2010. október 17-én, vasárnap.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Szinnai-kő és Tarna vára, egy kellemes túra a Vihorlát-hegységben

2010. október 5. ][

Szinnai-kő és Tarna vára, egy kellemes túra a Vihorlát-hegységben

A Vihorlát-hegységben ezt a túrát mindenkinek ajánlani tudom, aki szeretne egy viszonylag könnyebb, de igen látványos túrát tenni Szlovákia keleti részén. A távolság Debrecenből nem kevés (kb. 235 km), de az utazással együtt is simán belefér egy napba, ha korán elindulunk otthonról. Mivel maga a túra kényelmes tempóban, hosszú pihenőkkel is teljesíthető 4-5 óra alatt, célszerű még egy rövidebb programponttal kiegészíteni (mi is ezt tettük), ha már erre járunk. A Szinnai-kő és Tarna várának felkeresését könnyedsége miatt kifejezetten ajánlani tudom kisgyermekes családoknak is.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Rozsály-csúcs túra a Gutin – Rozsály hegységben

2010. szeptember 26. ][

Rozsály-csúcs túra a Gutin – Rozsály hegységben

A Máramaros megyében található Gutin – Rozsály hegységbe rendhagyó módon ezúttal pénteken indultunk túrázni. Kihasználva a jó időt 2010. szeptember 24-én a Rozsály hegység legmagasabb és egyben névadó csúcsát, a Zazár-folyó partján Nagybánya mellett magasodó 1307 méteres Rozsály-csúcsot másztuk meg. A Rozsály-csúcs túrára ezen a kellemesen meleg őszi napon négyen vállalkoztunk.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Szamos-bazár és Aragyásza-barlang túra kissé esős napon

2010. szeptember 10. ][

Szamos-bazár és Aragyásza-barlang túra kissé esős napon

A Csodavár barlang harmadszori meglátogatása után ezúttal a Pádis másik híres barlangjához, az Aragyásza-barlanghoz utaztunk el. Habár az előzetes időjárás jelentés alapján nem kellett volna, mégis szakadó esőben, sárban csúszkálva küzdöttük végig magunkat a túrán. Az esőt leszámítva viszont így is jól telt a nap, látványos és hangulatos túrában volt részünk.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Vigyázó-hegység és Fehér-Sziklák avagy a Vlegyásza harmadszor is!

2010. június 24. ][

Vigyázó-hegység és Fehér-Sziklák avagy a Vlegyásza harmadszor is!

Június 12-én ismét útra keltünk. Ezúttal már határon túlra. Utunk célja az Erdélyi-szigethegységben (Erdélyi-középhegység) található Bihar-hegység északi része a Vigyázó-hegység (románul Masivul Vlădeasa, magyarul használatos elnevezései a Vlegyásza-hegység vagy Kalota-havas), azon belül is a Bihar-hegység második legmagasabb csúcsa az 1836 méteres Vlegyásza-csúcs (Vigyázó-csúcs) volt.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Tavaszi Bükkzsérc – Ódor-hegy, Ódorvár túra a Bükkben

2010. június 10. ][

Tavaszi Bükkzsérc – Ódor-hegy, Ódorvár túra a Bükkben

Újabb tavaszi túránk 2010. június 6-án a Bükkbe vezetett – igaz csak az árvizek miatt, egyébként Szlovákiába készültünk. Végül Bükkzsérc a Bükki Nemzeti Park déli határán fekvő zsáktelepülés lett utunk célja, a Hór-völgy és az Ódor-hegy szikla, Ódorvár felkeresése pedig a vasárnapi programunk. Jó döntésnek bizonyult – remek túra volt!

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Egy hosszú hétvége Nyugat-Szlovákiában

2010. május 30. ][

Egy hosszú hétvége Nyugat-Szlovákiában

Ezt a túrát Szilvivel pünkösd hétvégére terveztük be, részben azért, mert a távolság miatt szükség volt a három napra, részben pedig azért, mert bíztunk benne, hogy minél több barátunknak lesz megfelelő ez az időpont, és csatlakozni fognak hozzánk. Végül különböző okoknál fogva ugyan, de senki sem tudott velünk tartani ezen a hétvégén, úgyhogy ketten vágtunk neki a háromnapos kirándulásnak.
Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Sólyom-bérc és Nagy Péter-mennykő, túra Háromhuta környékén

2010. április 29. ][

Sólyom-bérc és Nagy Péter-mennykő, túra Háromhuta környékén

Kellemes, napsütéses tavaszi időnk volt 2010. április 18-án amikor elindultunk a Zemplén hegységbe, Újhutára, hogy megcsodáljuk a kilátást a Sólyom-bércről és a Nagy Péter-mennykőről. Az időjárás végig kegyes volt hozzánk, így remek tavaszi túrán vehettünk részt. Az előző tavaszi túrához képes csekélyebb létszámban, csupán hárman vágtunk neki a Háromhuta környéki “túlélő túrának”.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Keresztül a Rám-szakadékon

2010. április 22. ][

Keresztül a Rám-szakadékon

A Rám-szakadék felkeresése Szilvi régi vágya volt. Sok szép hely felkeresése után 2010-ben úgy éreztük, hogy eljött az idő Magyarország eme híres természeti látványosságának a meglátogatására is. Április elején négy napot töltöttünk a Dunakanyarban, szálláshelyünk a Rám-szakadék „bejáratánál”, Dömösön volt, egy panzióban.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Túra a Magas-Tátraban a Csorba tótól a Lorenz-hágóhoz

2009. szeptember 7. ][

Túra a Magas-Tátraban a Csorba tótól a Lorenz-hágóhoz

A Csorba tó melletti 1346 méter magasan fekvő alaptáborból kiindulva,  dacolva a zord időjárással, havas esővel és erős hideg széllel 2009. szeptember 6-án a TúraFotók.hu csapata meghódította a 2314 méter magas Lorenz-hágót (Bystré sedlo). A Magas-Tátra (szlovákul Vysoké Tatry) expedició a Csorba tó (Štrbské pleso) felett nagyszerű élményekkel gazdagította a csapatot.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »