TúraFotók - Természet, Túra, Fotózás - túrafotók, túrabeszámolók » Románia http://www.turafotok.hu fotóalbumok, túra beszámolók, úticél ajánlások, térképek ... Mon, 16 Jan 2012 16:31:43 +0000 en hourly 1 http://wordpress.org/?v=3.2.1 Hétvége a Radnai-havasokban http://www.turafotok.hu/hetvege-a-radnai-havasokban.html http://www.turafotok.hu/hetvege-a-radnai-havasokban.html#comments Thu, 26 May 2011 15:54:23 +0000 Csaba http://www.turafotok.hu/?p=2012 Régen megvettem már a Radnai-havasok térképét, de rendeltetésszerű használata váratott magára. Nincs közel a hegység, az biztos. Több napos kirándulást feltételez. Találtam aztán társakat és úgy volt, négyen megyünk. Aztán maradtunk ketten, Pisti, meg én. 2011. május 20-án indultunk kocsival Debrecenből 3:20-kor. Az útvonal Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Huta-hágó, Máramarossziget, Felsővisó, Borsa. Fél tíz is volt mire megérkeztünk, jó hat órás úttal kell számolni. Az Avas és a Kőhát hegységeket elválasztó Huta-hágótól elég rossz minőségű az aszfalt, Máramarossziget felé egy kicsit javul. A Borsa előtti 50-60 km-ről nem beszélek inkább.

Panoráma az Ünő-kő 2279 m-es ormáról

A szállásunk a 880m-en, Statiunea Borsa településrészen található Medve Panzióban volt, amit magyar házaspár üzemeltet. Tökéletes bázis túrázóknak minden szempontból, lelkes és a Radnait alaposan ismerő emberek gondoskodnak arról, hogy jól érezd magad.

Megérkezés után rövid, 1 órás pihenő, majd a tulaj nagynénjével (30 éve járja a Radnai-havasokat) tartott konzultáció alapján indult a bemelegítő túra a szállás kertjéből. Piros háromszög jelzésen 1300m-ig emelkedtünk a patak mellett. Ott elértük a hegység legnagyobb vízesését, a Lóhavasi-vízesést, ami kb. 80 m-es esés, ezzel egy kategóriába kerül a Biharban látható Hotoránnal és Nagy-Phaetonnal. A vízeséshez érve már csillapodott a zápor, ami itt elkerülhetetlen, ha előtte reggel süt a nap és jó az idő. Kimásztunk a vízeséssel szemben fel a kék sáv jelig. Onnan a Stiol csúcs felé haladva kiváló rálátásunk volt továbbra is a vízesésre, közben előbukkant először az esés felső része, majd – ahogy a képeken is látszik – a Gonosz-kő, a Ló-havas és a Gargaló-nyereg által képzett völgy, ahonnan a víz jön.

Itt úgy döntöttünk, nem megyünk fel azonnal a nyeregbe, hanem a jelet elhagyva megmásszuk az első előttünk álló csúcsot, ami 1905 m magas és a térkép nem írja a nevét. Mászás közben először találkoztunk hófoltokkal, ennek Pisti módfelett örült és igyekezett rajtuk keresztül kanyarítani az utat. A tetejéről már jól látszott a hegység több jelentős csúcsa, a Ló-havas, a Tejes, a Puzdra és persze a Nagy-Köves vagy Nagy-Pietrosz. (Ez a 2303 m magas hegy volt Magyarország legmagasabb pontja a II.vh. alatt, akkor Horthy-csúcs néven futott.)

Tovább a Gargaló-nyeregbe kényelmes ösvény vitt, sőt a felszakadozó felhőzetben elég jó kilátásunk volt a hegység hatalmas, délre nyíló katlanjába. A korábban elhagyott kék sáv jelzésen mentünk visszafelé a településről induló sífelvonó felső végéhez. Majd onnan le a szálláshoz. A kb. 1100m-es összesített szintemelkedés után eleinte jól esett a lefelé haladás, de a közepén már olyan mértékben terhelődött a térdünk, hogy a cikk-cakkozás sem segített, többször meg kellett állni ízületet pihentetni. A szálláson gyors zuhany, porleves, kiváló körtepálinka, maradék szendvics és korai fekvés várt. A hajnali kelés, vezetés, hat órás utazás után úgy éreztük pontosan megtaláltuk a „bemelegítő” túra helyes arányait, nem vittük túlzásba.

Fekvés előtt még beszélgettünk a szállásadóinkkal és ekkor dőlt el, hogy másnap nem a Nagy-Pietroszt másszuk, hanem a hegység második legmagasabb csúcsát, a mindössze 24 m-el alacsonyabb 2279 m-es Ünő-kőt. Nem elsősorban a szintkülönbség miatt, hanem az aznapi túrán tapasztalt meteorológiai viszonyok alapján gondoltuk kedvezőbbnek – arrafelé sokkal korábban tisztult az ég a menetrend szerinti felhőszakadást követően, továbbá a helyiek is látványosabbnak, vadregényesebbnek vélték.

Másnap, május 21-én, szombaton korán keltünk. Az idő ismét gyönyörű volt, szikrázóan napos. Hétkor indultunk kocsival a 18-as főúton, megálltunk 1416 magasan a Máramarosi és a Radnai-havasok között átvezető Prislop-hágón fotózni. Szépen látszott a Sárkány (1847m), a Nagy-Pietrosz, a Radnai fő vonulata és az előző nap bejárt, illetve más irányból látott hegyek. Félig takarásban volt, de azonosítottuk célunkat, az Ünő-kőt is. Tovább a főúton, majd még GPS-szel is elnéztünk a letérést a Rotunda (Radnai-hágó) felé. Legalább pár kilométert és percet Bukovinában voltunk. Végül is nem csoda a tévesztés, mert az autós térképen piros főútként (17D) jelzett út valójában földút (még a magyar honvédek részére készült katonai útnak).

A hágón letettük a kocsit, kényelmesen összeszedtünk magunkat és 9:10-kor kezdtük a túrát. A piros sáv jelzés széles, terepjáróknak ideális úton haladt, az idő meleg volt és a mérsékelt emelkedés mellett gyönyörködtünk a Szuhárd-hegység látványában. Akár egy dél-ausztriai alpesi túrán is lehettünk volna. Leszámítva a pásztorkutyákat, amelyekből egy lankásabb részen tíznél több támadt ránk. A pásztorok nem fektettek bele különösebb energiát, hogy megfékezzék őket, így kénytelenek voltunk az emberszabásúak jól bevált evolúciós vívmányához, a kődobáláshoz folyamodni. Nem szeretném, ha bárki ez alapján elbízná magát, egynél több kuvasz nagyságú és farkasokhoz, medvékhez szokott kutya jelentős kockázati tényező, de általában csodálatosan működik már az is, amikor lehajolunk a kőért. Hát még a kőzápor artikulálatlan üvöltéssel aláfestve – a túlerővel szemben biztosra mentünk. :)

Nemsokára találtunk jó vizű forrást is, ezt már 1500 m-en. A táj lassan változott, egyre havasiabb jellegű lett, már ha van ilyen jelző, de az idő továbbra is meleg volt, lassan gyűltek a felhők a feláramlásokkal és elkezdtek szépen és feketén összeállni. Mikor elértük az elágazást és a piros pont jelet, már esett. Pihentünk, megebédeltünk egy szélvédett és részben eső védett szegletben a törpefenyves szélén, majd indultunk a piros ponton lefelé. A Lála-tavakhoz így egy kis szintvesztéssel lehet eljutni, de a másik utat (kék pont a völgyben) nem javasolták a helyiek a jelentős medvepenetráció miatt. Nem lévén biológusok, nem is ragaszkodtunk efféle találkához. A törpefenyves foltokkal tarkított ereszkedés egyben hófoltokkal tarkított is lett egyre inkább. Ez nem ideális, mert a jelzés a lábunknál, a kövekre van festve, így ritkán látszott. Hófolt alatt nyugodtan érthet az olvasó kézilabda pályányi, 0,5-3 méter vastag havakat. Ezeket itt annyira Pisti sem élvezte, mint előző nap, illetve, mint ahogy még fogja később.

Mire ezt megfogalmaztuk egymásnak, megjött a jégeső is. Kb. fél órás kényszerpihenőben a szélnek háttal állva csodáltam az egyébként látványos medvés völgyet, miközben borsónyi jegek verték az esőkabátomat. Aztán alábbhagyott és mentünk tovább. Megnéztük a Nagy- és Kis-Lála tavakat, a két Ünő-kő közti katlanban a hóviszonyokat vizsgálgatva úgy döntöttünk, hogy a jelzésen tovább nem biztonságos felmenni a hágóra, így toronyiránt kimásszuk a főcsúcsot. A botokat rövidebbre állítottuk és több hófolton át egyenesen felfelé másztunk. Biztonságos volt, lavina esélye kizárva, de a lépésbiztonság és a fegyelmezettség alapkövetelmény, hiszen hiba esetén, ha nem is sziklás szakadékba esel, de ki tudja, hol állsz meg és hány zúzódást gyűjtesz lefelé. A füves részeken meg-megálltunk körbebámulni, fényképezni, sőt, a nap ismét kisütött. A csúcs előtt 100 m-rel értük el a gerincet, hátizsákokat eldobva felszaladtunk a sziklás ösvényen – megvolt az aznapi első csúcs, az Ünő-kő 2279 m-es orma, északnyugat felé hihetetlen meredek leszakadással. Elég tiszta volt az idő, láthatjátok a képeken. És tökéletes körpanoráma.

A látvánnyal nem lehet betelni, de menni kellett tovább, mert szemben várt a Kis Ünő-kő, a maga 2222 méterével. Itt már csak nagyjából követve lefelé a jelet, egy kicsi, a hóviszonyok miatt indokolt rövidítéssel elértük a két csúcs közti alacsonyabban fekvő hágót (Saua Ineutului, a másik 2140-en a Saua cu Lac), ahonnan néhány, mindössze pár másodperces pihenővel menetből bevettük az újabb csúcsot.

Csaba

Csaba és

Pisti

Pisti a csúcson

A már ismert piros sáv jelzés innen a kocsiig visszavitt. De előtte még szembesültünk azzal, hogy az ösvény lefelé sok közepesen kitett helyen visz, ahogy ott kígyózik előttünk végig a hosszú gerincen. Felfelé mászásnál ezt észre sem vennénk, így viszont élvezetes volt, nagyon finoman, mondhatni kíméletesen adagolta az adrenalint, épp hogy csak el ne felejtsük hol is vagyunk és ki az igazi főnök. Visszafelé volt még két, az elsőnél nyugisabb kutyakaland, pár kilométert elkísért bennünket egy fiatal román pásztorfiú, lentebb egy másik cigarettát próbált kiimádkozni tőlünk (legközelebb csak ezért viszek egy dobozzal, hogy kiosszam nekik :) ), aztán végre elértük az autót és este nyolcra a panzióban voltunk. Nagyon kedves biológus házaspár volt a szobaszomszédunk, a férj székely, a feleség román-szász származású. Az általuk rendelt csorbaleves bizonyult nekik soknak, ragaszkodtak hozzá, hogy elfogyasszuk a bőséges maradékot (2×2 jó nagy tányérral), amit a házigazdánk megmelegített. A helyiek házi szilvapálinkájával tökéletes befejezése volt ez egy hibátlan napnak.

Vasárnap tízkor indultunk hazafelé, először dél felé a Széples és a Randani-havasok között, majd direkt a Szamos völgyében Zsibóig. A gyönyörű táj lassú változásával vezetett át minket a sziklák és havasok világából az Alföldre. Székelyhídnál léptük át a határt és fél hatkor itthon voltunk, Debrecenben.

Ezért a látványért még érdemes lehet vissza menni ...

]]> http://www.turafotok.hu/hetvege-a-radnai-havasokban.html/feed 0 Rozsály-csúcs túra a Gutin – Rozsály hegységben http://www.turafotok.hu/rozsaly-csucs-tura-gutin-rozsaly-hegysegben.html http://www.turafotok.hu/rozsaly-csucs-tura-gutin-rozsaly-hegysegben.html#comments Sun, 26 Sep 2010 14:39:50 +0000 Zoli http://www.turafotok.hu/?p=1667 A Máramaros megyében található Gutin – Rozsály hegységbe rendhagyó módon ezúttal pénteken indultunk túrázni. Kihasználva a jó időt 2010. szeptember 24-én a Rozsály hegység legmagasabb és egyben névadó csúcsát, a Zazár-folyó partján Nagybánya mellett magasodó 1307 méteres Rozsály-csúcsot másztuk meg. A Rozsály-csúcs túrára ezen a kellemesen meleg őszi napon négyen vállalkoztunk.

A Rozsály-csúcs a siklóernyősök paradicsoma, de túrázáshoz is ideális!

Túra adatai:

Túra dátuma: 2010. szeptember 24.
Túra jellege: Középhegységi túra, külföldi túra
Túra útvonal típus: Időtől függően körtúraként is teljesíthető, mi ezúttal egy útvonalon teljesítettük
Nehézségi szint: Az erdei úton (kék jelzés) meredeken emelkedő szakaszok, közepesen nehéz terep
Javasolt túraidőszak: Nyár vége, kora ősz
Javasolt felszerelés: Túrabakancs, de akár túracipő is elegendő, napvédő krém, rovar riasztó, ruházat az évszak időjárásának megfelelően és inni való bőven
 Kiindulási hely: Alsófernezely (románul Ferneziu)
Megtett táv: kb 10 km
Túra teljes időtartama: kb 6 óra – de körtúra esetén ettől hosszabb
Összes szintemelkedés: kb 850 méter – útvonaltól függően
Érintett csúcsok: Rozsály (románul Ignis) 1307 méter
Látnivalók: Kilátás a Fekete hegyre, a Gutin kakastaréjra és a Fernezelyi tóra

Kapcsolódó fotóalbumok: Panorámafotók

Kapcsolódó térkép: Rozsály és környéke

Útvonal:

A túrát Alsófernezely (románul: Ferneziu) községből indítottuk, amely Nagybányától észak-keletre található. Nagybányáig (románul: Baia Mare) Debrecenből az útvonal Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly-Szatmárnémeti-Nagybánya útvonalon. Nagybányáról már látszik a Rozsály 1037 méteres csúcsán lévő antenna, azt kell követni! Alsófernezely község főutcáján haladva el kell érnünk azt a pontot, ahol a település mellett folyó Fernezely-patak – az út jobb oldalán – az út mellé ér. Itt egy hídon átkeltünk a patak túlsó partjára, és tovább haladtunk a híd által megkezdett leágazáson. Egy darabig még jó az út, majd ahogy elhagyjuk a falut, egyre rosszabb minőségűvé (kavicsossá) válik. Itt már gyakorlatilag bárhol lerakhatjuk az autót az út mellé, ahol kényelmesen tudunk parkolni. Kb. 20 perc múlva elértünk egy üdülőtelepet, ahol egy tábla jelezte számunkra, hogy melyik kék pötty jelzésű ösvényen kell elindulnunk (fehér alapon kék pötty) és kb 2,5 óra alatt érhetjük el a Rozsály (románul: Ignis) csúcsát.

Úton Máramaros megyébe

Ezúttal nem délfelé, hanem északra indultunk Debrecenből és több mint négyórás utazás után értük el, a Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly-Szatmárnémeti-Nagybánya útvonalon Alsófernezely (románul: Ferneziu) községet, amely Nagybányától észak-keletre található. A négy órába benne volt egy határátkelés, egy rövidke pihenő és két kisebb eltévedés (az első alkalommal Nagykároly felé vétettük el az irányt, majd Nagybányán is rossz égtáj felé kanyarodtunk). Nagybányáról egyébként már látszott is aznapi célpontunk, a várost uraló Rozsály hegyének 1307 méter magas tömbje – igazából bármit is jeleznek a tájékozódást segítő közlekedési táblák nem érdemes azok után menni, a Rozsály csúcsát kell követni úgy, hogy a magas gyárkémény vagy előttünk vagy jobb oldalunkon legyen.
Alsófernezely község gyakorlatilag egybe van épülve Nagybányával, mintha a városhoz tartozó kisebb városrész lenne. A település főutcáján kell haladni egészen addig, amíg a Fernezely-patak az út mellé nem ér. A hídon át kell haladni, majd tovább ezen a leágazáson. Az út a falutól távolodva egyre rosszabb minőségűvé (kavicsossá) válik. Bal kéz felől egy ipartelepet elhagyva hamarosan le is parkoltunk és kb. 450 méter szintmagasságból kezdtük meg a túrát.

Kerestük az utat…

Ahonnan a túrát ténylegesen megkezdtük jelzéssel még nem találkoztunk. Egy patak folyt mellettünk, a Zsidóvia-patak (románul: Jidovoaia), ennek mentén haladtunk felfelé az úton. Kb. 20 perc múlva elértünk egy üdülőtelepet, ahol egy kicsit elbizonytalanodtunk és a kezdeti helyes irány után megfordultunk és rossz irányba kezdtünk el menni. Ennek a kis kavarodásnak az volt az oka, hogy a túraútjelző tábla iránymutatása szerint az út egy magán területen vezetett keresztül, ahova ki volt téve “Belépni tilos!”, na ezt próbáltuk meg megkerülni. Első próbálkozásunk vissza vezetett a telep alsó szakaszához, ahol egy elágazás volt a Rozsály-csúcs irányába, de ez tévútnak bizonyult. Vissza tértünk a táblához és ezúttal tovább haladva az úton Kelet felől kerültük ki a problémás ingatlant – aminek a közepén lévő villanyoszlopra volt felfestve a Kék pötty jel amin haladni kell :) ).
A tábla egyébként a hegycsúcsot 2-2,5 óra gyalogútra jelezte, amely igen bíztató volt számunkra, mivel mi is ennyire számítottunk.  Előbb átvágtunk a bekerített telkek mögötti kerteken, majd pár perc séta után végre elértük egy erdő sávot, ahol már látni véltük a Kék pötty jelet.
Hamar rájöttünk nem ugyanaz látni, mint látni vélni. Szóval folytatódott az út és jel keresés. Kisebb nagyobb kitérők és Csaba önálló útkeresése után kb negyed óra alatt mindenki megtalálta a helyes utat. Annak ellenére, hogy az elején a jelzett utat majdnem elvétettük, összességében az mondható el, hogy a jelzések viszonylag sűrűn fel vannak festve az útvonal mentén – de csak ott, ahol amúgy is egyértelmű lenne a “merre tovább”.

Erdős túra meredek emelkedővel

Innentől kezdve előbb enyhén, majd egyre meredekebben emelkedő turistaösvényen haladtunk felfelé, a hegycsúcs irányába. Az erdő komor hangulatú, sok látnivalót nem kínál. Az alsóbb szakaszokon még van egy kis vízfolyás, ami változatossá teszi az amúgy aljnövényzet nélküli sziklás terepet, de fentebb ez is elapad.
A csapat teljesítménye ezen a szakaszon elég változó volt. Peti robogott elől, pedig még a cipő is okozott neki némi kellemetlenséget, eleinte én kullogtam hátul, mert néha menni is alig bírtam (a hétköznapi túrázást még szoknom kell – sspace).
Végül az erdei szakasz meredek emelkedését kb 850 méteren egy erdei út szakítja meg, ahol kis pihenőt tartottunk. Itt összerázódott a kis csapat és egységesebb tempóban kapaszkodtunk tovább egy még meredekebb szakaszon.
Ezen a szakaszon a hegyoldalon haladtunk és kilátás nyílott a Fekete hegyre és a Gutin kakastaréjra is. Lassan de biztosan haladtunk felfelé, elértük a fenyőerdő sávot, de itt ismét az erdő belsejében haladtunk, ez sem túl látványos, de annál fárasztóbb szakasz. Többször is megálltunk és a magasságmérők alapján egyre bizakodóbbak voltunk, hogy már nem lehet messze a Rozsály csúcsa.

Sziklás terep és jó kilátás

Feljebb érve ritkult az erdő és hatalmas szikla tömbök kezdték szegélyezni utunkat. Sőt némelyiket meg is kell mászni. Itt ismét szünet és tízórai jellegű tevékenység, kis pihenő után pedig kapaszkodunk, kúszunk, mászunk tovább. Innen már remek a kilátás is. Ismét ellátni egészen a Gutin Kakastaréjig.
Közvetlenül a csúcs alatt véletlenül mégis letértünk a helyes útról, és jelzés nélküli terepen, sokszor négykézláb haladva előre sikerült végül a csúcsra felkapaszkodnunk. Az aljnövényzet nagyon sűrű, nehéz benne haladni, jobb inkább a jelzett úton menni, feltéve, hogy meglátja a turista a jelzést. A sziklákon nem csak az ösvény mellett, hanem távolabb vannak a jelek felfestve. Miközben haladunk azt hihetjük jó úton járunk, hiszen egy ösvényen megyünk, pedig a jel a távolban, balra fent van a sziklára festve és nem az ösvényen, hanem a sziklákra felkapaszkodva kell(ene) tovább menni.
Kis segítség a helyes út megtalálásához:

Ahol Zoli halad le ott kellene fel is


Ugyan ez a szikla szemből


És az ösvény, ami tévútra visz

Az első és a harmadik képen jól látszik egy háromszög alakú sziklatömb az ösvényen, erről viszonylag jól beazonosítható az elágazás, ahol balra felfelé kell letérni, nem pedig kényelmesen tovább sétálni az ösvényen.

Kúszva, mászva…

De mi csak lefelé vettük igénybe ezt az utat, felfelé a bozótosban másztunk tovább. Bakancs megtelt a növények magvaival, nadrágba, ruhába beleragadt mindenféle csimbók, legalábbis az enyémbe. És nem elfelejtendő, hogy az ilyen sűrű aljnövényzetben kígyók is előfordulhatnak! Ha valaki mégis erre téved lehetőleg egy bottal vágjon maga előtt utat, kezét pedig ne tegye le a kapaszkodáshoz. Viszont mivel itt fák már nincsenek legalább a kilátás remek!
Már a hegy lábánál láttuk a csúcs körül repkedő siklóernyősöket, akik most már karnyújtásnyira voltak tőlünk, a fejünk felett szálltak el néha.

A Rozsály-csúcs csúcsán

A Rozsály hegység legmagasabb csúcsa a névadó Rozsály hegycsúcs gyakorlatilag teljesen kopár, úgyhogy zavartalan kilátás tárult elénk minden irányba. A hegycsúcson a már említett adótorony is található, valamint sok siklóernyőssel is találkoztunk, a hegycsúcs déli oldalán. Az adótoronyról és a siklóernyősökről a hegycsúcsot teljes bizonyossággal be lehet azonosítani. Igaz egy időre a frászt hoztam a csapatra, mert második erdei szakaszon, ahol nyílt némi kilátás dél felé láttam egy adótornyot, de mint kiderül ennyire nem tévedtünk el, a jó hegyre másztunk :) az egy másik adótorony, de ott nincsenek siklóernyősök.
Kelet felé jól kivehetőek voltak a Kakastaréj sziklái, valamint a Gutin csúccsal együtt a teljes vulkáni kúp, illetve látszott kelet felé a Fekete-hegy is, amelyet a csúcsra vezető erdőirtásról (itt vezet fel a libegő) tudtunk beazonosítani. Délnyugati irányban felfedezhettük Nagybányát – a hatalmas gyárkémény, de még a város nyugati végei is tisztán látszottak a szikrázó napsütésben. A csúcson egy fa “építmény”, mint egy pódium van elhelyezve. Pont jól jött ahhoz, hogy leüljünk ebédezni. Mivel a csúcs kopár az erős széltől semmi nem véd meg. A szikrázó napsütés ellenére itt bizony fel kell venni a kabátot is. Jó ideig csodáltuk a tájat és a siklóernyősöket. Egyikük éppen akkor cipelte felfelé az ernyőjét a hegyoldalon. Hatalmas hátizsákkal kaptatott felfelé ott, ahol mi a jelentősen könnyebb  túrafelszerelésünkkel is alig tudtunk mászni. Az ebéd és a pihi után ismét felkerekedtünk, de még nem lefelé a csúcsról.

A Fernezelyi tó látképe

A leghangulatosabb része a hegycsúcsnak a nyugati vége volt, ahol érdekes formájú bazaltoszlopokon pihenhettünk meg pár percre. A bazaltoszlopok közül szemügyre vehettük az alattunk elhúzódó völgyben található Fernezelyi-tavat is. De innen is jól látszik Nagybánya, sőt Nyugat felé nagyon nagy távolságba el lehet látni. És itt sokkal kellemesebb is üldögélni a délutáni napsütésben. A bazaltoszlopok miatt szélvédett és kellemesen meleg, remek pihenőhely, a csúcs étkezést is célszerűbb inkább itt megtartani.

Lefelé a helyes úton

Kb. háromnegyed órát tartózkodtunk a csúcson, majd elindultunk lefelé, majdnem ugyanazon az úton, amelyiken felfelé jöttünk csak ezúttal nem vétettük el a jelzést. A túra teljes időtartama valamivel kevesebb, mint 6 órát vett igénybe, a végére azért kellemesen elfáradtunk – mint említettem én (sspace) már sokkal hamarabb is.
De nagy kár lett volna kihagyni ezt a túrát, főleg olyan szép napos időben, amelyben részünk volt! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Rozsály-csúcs túrát!

A túrán részt vett csapat: Csaba, Peti, Zoli és én (sspace) - háttérben a Fekete hegy és a sífelvonó

A beszámolót írta: Zoli – Belepiszkált: sspace

Fotók: sspace

]]> http://www.turafotok.hu/rozsaly-csucs-tura-gutin-rozsaly-hegysegben.html/feed 0 Vigyázó-hegység és Fehér-Sziklák avagy a Vlegyásza harmadszor is! http://www.turafotok.hu/vigyazo-hegyseg-feher-sziklak-vlegyasza-harmadszor.html http://www.turafotok.hu/vigyazo-hegyseg-feher-sziklak-vlegyasza-harmadszor.html#comments Thu, 24 Jun 2010 19:01:28 +0000 sspace http://www.turafotok.hu/?p=1481 Június 12-én ismét útra keltünk. Ezúttal már határon túlra. Utunk célja az Erdélyi-szigethegységben (Erdélyi-középhegység) található Bihar-hegység északi része a Vigyázó-hegység (románul Masivul Vlădeasa, magyarul használatos elnevezései a Vlegyásza-hegység vagy Kalota-havas), azon belül is a Bihar-hegység második legmagasabb csúcsa az 1836 méteres Vlegyásza-csúcs (Vigyázó-csúcs) volt.

Úton a Vlegyásza-csúcsra

Túra adatai:

Túra dátuma: 2010. június 12.
Túra jellege: Középhegységi túra, külföldi túra
Túra útvonal típus: Alsó szakaszon egy útvonal oda-vissza, a Fehér-Szikláktól a Vlegyásza-csúcs több útvonalon is teljesíthető, akár körtúraként is
Nehézségi szint: Fehér-Sziklákig könnyű, a Vlegyásza-csúcsig közepesen nehéz túra
Javasolt túraidőszak: Tavasz, esetleg Ősz – nyári hőségben inkább csak a Fehér-Sziklákig
Javasolt felszerelés: Túrabakancs inkább, de akár túracipő is elegendő, napvédő krém kötelező, rovar riasztó kötelező, ruházat az évszak időjárásának megfelelően és folyadék bőven - nekünk 3,5 liter kévésnek bizonyult!
Kiindulási hely: Havasrekettye után kb 4 km, Rekiceli vízesés előtt kb 2 km
Megtett táv: kb 18 km
Túra teljes időtartama: kb 6-7 óra – útvonaltól függően
Összes szintemelkedés: kb 1000 méter
Érintett csúcsok: Vlegyásza-csúcs 1836 m

Kapcsolódó fotóalbumok: Peti Vlegyásza fotói

Útvonal:

Nagyváradon keresztülhaladva Kolozsvár felé kell tartani, az 1. számú főútvonalon – Sebesvár (Bologa) településnél le a főútvonalról jobbra vagy Bánffyhunyadnál (Huedin) szintén jobbra (kb. + 12 km, de jobb út!) – Havasrekettye (Rachitele) településen kb a 2. átjárón a patakon át jobbra egy földútra – kb. 4 km után ereszteződéhez érünk – innen már gyalog kb 2 km után a Havasrekettye vízesési (Rekiceli-vízesés) – kb 3 km-t megyünk még a földúton a Fehér-kövekig (Pietrele Albe) – szemben a Vlegyásza (Vigyázó) csúcs fenséges, kopár tömbje – letérünk jobbra az útról, és be kell vágnunk a mellettünk lévő kisebb fenyőerdő sűrűjébe, a kék pötty turistajelzés mentén, majd nyílt terepen megyünk tovább a Fehér-kövek elágazáshoz – innen meredeken fel a Vlegyásza-csúcsra – teljesen nyílt terepen körülbelül 250 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk – a kaptató végén már azt hisszük, hogy fenn vagyunk a csúcson, de az még odébb van néhány száz méterrel, meg még egy kis szintkülönbséggel – a csúcsot földbe szúrt és kövekkel körberakott kopjafa jelzi, valamint a  meteorológiai állomás (két kopjafa van – a második, magasabban lévő a csúcs!) – ekkor a Vlegyásza-csúcson 1836 méter magasan vagyunk – a vissza út lefelé a pásztorkutyák által behatárolt lehetőségeinket figyelembe véve szabadon megválasztható – akár a Fehér-Sziklák völgyében is visszamehetünk az útra, onnan pedig a vízesésig, majd a kiindulási pontra.

Egyébként ha valaki csak a lenyűgöző látványra hajt, a Fehér-Sziklák lábáig, de akár a csúcsáig, azaz a Vlegyásza-csúcs lábáig autóval is fel lehet menni. Autó alatt terepre való járgány értendő – vagy ne sajnáld a kocsid futóművét.

Táj és település ismertető:

Wikipédia linkek: Vlegyásza

A túráról és egyéb dolgokról…

Igazat kell, hogy adjak Zoli Vlegyásza beszámolójában olvasottaknak. Nem túlzott, amikor azt írta, ezt a helyet látni kell. Sőt, a beszámolók nem képesek visszaadni táj keltette érzéseket. Az olvasottak és látott fotók alapján nem gondoltam, hogy ilyen látványos lesz. Igaz, a Nagy-Bihar túrához hasonlóan szerintem itt is szerez egy-két negatív tapasztalatot az ember. Habár ezek egy része elkerülhető ha megfelelő időben megy a túrára és/vagy jól felkészül a várható eseményekre.

A túra két szakaszból áll. A Rekiceli vízesésig és onnan a Fehér-Sziklákig könnyű kellemes nyári túra. A hőségben kifejezetten felfrissítő a vízesés, az út mellett végig futó patak, az erdő és a sziklák hűsítő árnya. De ami azután jön nem nyárra való. Hőség, legyek millió számra – megnehezítik a túrát és ront(hat)ják a hangulatot. A Vlegyásza hegyen és általában a Szigethegységben a hegyi állattartás, pásztorkodás jellemző, mindenfelé tehenek, lovak és amit maguk után hagynak. Na és ami őket kíséri – a legyeken és az “emésztési mellékterméken” kívül – a pásztorkutyák szép számban. Ha szerencséd van pásztor is van a kutyával – ha nem, akkor kerüld el őket és az állatokat messzire. A meredek hegyoldalon a kutyák elől még csak futni sem lehet. A Vlegyászán és általában túrán, de főleg Erdélyben mindig legyen elővigyázatos az ember. Könnyen baleset lehet a vége ha nem figyelünk. De erről inkább egy külön témában …

A hosszú bevezető után következzen végre a túra és a fotók! Ha a fotókon fekete foltokat látsz, nem a szemed káprázik, azok a már emlegetett legyek. Eredetileg nem akartam sokat írni, mert már van egy Vlegyásza beszámoló Zolitól, de mégis csak hosszú lett, sőt lehetne még hosszabb is. Bocsi!

A Királyhágón át vezetett autó utunk

A Királyhágóról van egy nagyon jó kép az Erdély.ma oldalon. Ilyen jó fotót mi nem tudtunk csinálni – légi jármű híján, de azért egy két szép kép besikerült.

Kellemes séta a patak partján

A túrát kb fél 11-kor kezdtük el Havasrekettyétől úgy 4 km távolságra, melynek az első szakasza nagyon kellemes. A szurdokvölgyben erdős, sziklás táj és hangulatos kis patak is kísér utunkon – vagyis fut velünk szembe. Egészen a Rekiceli vízesésig kb 2 km-t kell megtenni, bemelegítésnek ideális.

Rekiceli vízesés

A túra első igazán látványos eleme a Havasrekettyei, Rekiceli vízesés (románul Cascada Răchiţele) Havasrekettyétől (Răchiţele) kb 6 kilométerre található – egyes leírásokban Székelyjói vízesés agy Havasrekettyei fátyolos vízesés néven található meg. Lenyűgöző látvány ahogy kb 25 méter magasból zúdul le a víz, ahogy csillog a köveken, és felfrissítő érzés, ahogy a nyári melegben fújja a szél a vízpárát az ember testére. Ezt fotó vagy élménybeszámoló nem képes visszaadni. Látni és érezni kell! – Na jó, talán a videó, ha majd megvágtam és feltöltöm jobban érzékelteti a leírtakat.

A vízeséstől a Fehér-kövekig

Ismét kellemes sétálós szakasz következik, kevesebb árnyékkal, kevesebb patakkal egészen a Fehér-Sziklák lábáig. Ottjártunkkor éppen egy autós terep tájékozódási verseny zajlott. Menő verdák, tuti navigációs cuccok – ha jól emlékszem GPS Transilvania volt az autókra emblémázva. A táj mellett a terepjárók versengése is érdekes és látványos volt, ahogy gázoltak át mindenen, keresve a megfelelő koordinátát – habár ez egy kissé talán természetkárosító dolog, azért egyszer szívesen kipróbálnám.
Fontos, ezen a szakaszon a murvás útról nem kell letérni. Habár az út itt-ott visszakanyarodik, nekünk mindig a fő vonalat kell követni előre a patak meder mentén (ne a vizet kövesd, a víz itt nyáron már nem mindenhol a felszínen, hanem a föld alatt folyik de a meder meg van :) ). Az út egyenesen visz a sziklákhoz, de egy idő után már láthatjuk is magunk előtt őket és a Vlegyásza kopár hegyoldalát.

A Fehér-Sziklák lábánál

A Fehér-Sziklák vagy Fehér-kövek (románul Pietrele Albe)egy hatalmas mészkőképződmény, melynek legmagasabb csúcsa az 1557 méteres Visszhangos-kövek (Piatra Grăitoare). A sziklák és környezetük a Vlegyásza-hegység egyik leglátványosabb természeti képződménye. A kopár Vigyázó-hegy lábánál impozáns látványt nyújtanak. Barlangja is van, de csak engedéllyel látogatható, mezei turisták vezető nélkül nem mehetnek be! Gábor szerint a táj itt egészen szürreális, ahogy a fenyőfák állnak a Fehér-Sziklák előtt, mintha oda lennének festve.

A Fehér-Sziklák látképe a turista útról

Ahhoz, hogy a Vlegyászára jussunk a Fehér-köveknél el kell hagyni a murvás utat és jobbra vagy a sziklák irányában a völgyben közelítünk a Vlegyászához vagy az általunk is választott erdei úton vágunk neki. Ez a hivatalos turista út és némileg könnyebb, mint a völgyön át – kevésbé meredek, viszont több a pásztorkutya. Az erődős szakasz nem túl hosszú, hamar kiér az ember a napra, az árnyék ezen a szakaszon elég kevés, ráadásul itt elkezdődik a légy invázió is. A szikláktól ahogy megyünk egyre feljebb úgy lesz a legyek száma is egyre több és több.

Már hallani a tehenek kolompját…

Amint elértünk egy újabb erdősávhoz rögtön le is pihentünk. Gyors kalóriapótlék bevitel egy jókora tehén lepény mellett, miközben a legyek tovább rohamoznak. Itt ha nem vigyáz a turista szó szerint be kapja a legyet. A Fehér-kövek látványa viszont kárpótol minket a szenvedéseinkért. Rendkívül impozánsak a hatalmas sziklák, a vízesés után ez a túra második látványossága. Rövid pihenőnk alatt már hallottuk az egyre közeledő kolomp szót. A tapasztaltabbak már tudták, a kutyák is közel lehetnek. Útra keltünk ismét, ekkor már botokkal felfegyverkezve – abból van bőven a környéken – de azért próbáltunk a kolompszóval ellentétes irányba haladni. Nem jött be. A tehenek velünk párhuzamosan haladtak és mivel feljebb voltak mint mi a hegyen, nem tudtunk eléjük kerülni. Így hát visszafordultunk és megpróbáltuk megkerülni őket. A sziklákkal párhuzamosan haladunk, északi irányban. Feltűnt egy újabb erdős terület, ahol elértünk egy szekérutat. Peti bátran ment elől, egészen addig, amíg a kutyák fel nem tartóztatták. Szerencsénkre a pásztorok is ott voltak és már messziről intettek, hogy mehetünk – visszafogták a kutyákat. Rendes emberek, megkérdezték, hogy a Vlegyászára megyünk-e és teljes nyugiban tartották az ebeket, amíg elvonultunk. Nem messze az úttól jobbra fekvő pásztorháztól kiérünk a Fehér-Sziklákhoz, a Vlegyásza-csúcs lábához. Messziről a Vlegyásza kopár hegyoldala nem tűnik túl meredeknek. Innen nézve már nagyon másképp látni.

Meredek, de nagyon

Meredek, nagyon meredek, árnyék meg sehol. Röviden összefoglalva ez a helyzet.  Teljesen nyílt terepen körülbelül 250 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk, egy rendkívül meredek kaptatón. Itt újból eszünkbe jut, hogy nem nyári hőségben kellett volna nekivágni ennek a túrának, de ha már itt vagyunk, akkor semmiképpen sem hagyjuk ki a csúcsot sem! Neki vágtunk – annak ellenére, hogy már az alsóbb szakaszon azt gondoltuk Gáborral ez ma nem fog menni. Gábornak nem is, úgy döntött nem jön fel velünk (korábban Zolival már teljesítette a túrát), inkább az első kiszáradt fenyőfa árnyékában meghúzódva bevár bennünket, addig meg ül és gyönyörködik a tájban , ami amúgy is régi vágya volt – de mint utóbb kiderült ez nem volt a legjobb ötlet tőle. Hármasban kaptattunk fölfelé tovább.

Amikor már azt hiszi tudatlan túrázó, hogy felért, csalódnia kell. Az első meredek emelkedő után még közel sem jár a csúcshoz. De szerencsére egy kevésbé meredek szakasz következik. Itt egy kicsit le is pihentünk. Lenne miben gyönyörködni, ha a legyek hagynának, de sajnos nem hagynak. Hát indultunk is tovább. A ismét tehenekbe botlottunk, de hála istennek kutya az nem volt. Az újabb emelkedő kezdetén kövekkel körberakva áll egy oszlop. Ez nem a csúcs, az még jóval feljebb van. A csúcsról már közvetlenül látni a meteorológiai állomást.

A Vlegyásza-csúcs harmadjára is!

Egy földbe szúrt és kövekkel körberakott kopjafa (ismét), valamint a közelben található meteorológiai állomás jelzi azt, hogy immár a csúcson, 1836 méter magasan vagyunk. És ez a túra harmadik látványossága, fenn vagyunk a csúcson, a kilátás pedig minden irányban gyönyörű. Igaz ebből az általam készített fotókon semmi nem látszik. A panorámafotókon talán. A lovas fotók között azért van néhány, amin a táj is látható.

Megígértem! Megcsináltam! Harmadszor is.

Zoli megígérte, korábbi két Vlegyásza-csúcs túrája után legalább egyszer még visszatér ide. És így is lett. Harmadik alkalommal is megmászta a csúcsot, ezúttal extrém körülmények között is :) Lesz-e negyedik? Állítólag nem, de …

A lovak támadása…

Sokat nem pihenhettünk a csúcson – igaz a tűző nap és az árnyék teljes hiánya miatt nem is célszerű, pedig egy kis pihi jó lett volna -, mert ekkor jöttek a lovak. Szilvi biztos nagyon örült volna nekik, de ő most nem jött velünk. A lovak viszont egyértelműen nem örültek jelenlétünknek. Ahogy megláttak minket a csúcsnál, szinte azonnal körénk gyűltek és erős fejrázással és lábdobogtatással elkezdtek letessékelni onnan. Biztos, ami biztos még a csúcsot jelző kopjafát is kidöntötték – turista ide többet ne találjon.

Lefelé a Vlegyászáról

Kis pihenő és a hármas csoportkép (+ a lovak) elkészülte után elindultunk lefelé. Ekkor még nem sejtettem, a lefelé út nem lesz egy könnyed séta.
Egészen a Vlegyásza lábánál lévő szekérútig csak a meredek hegyoldal és a milliónyi légy okozott gondot. A legyek, mintha reggel óta még többen lennének, már teljesen körül fogtak minket, a bátrabbak ránk is telepedtek.

Egy elrettentő fotó: Peti, a legyek ura - de hasonló kép készülhetett volna a többiekről is :(

Lefelé menet Gábor csatlakozott hozzánk és mint kiderült nem jött be neki az üldögélés – de talán csak a legyek miatt. Lefelé is nehéz menni, akárcsak fel, a boka és a térd keményen igénybe van véve. Zoli hátramenetben próbálkozott, szerinte úgy könnyebb – kipróbáltam, de úgy is nehéz.

Ismét a kutyák felségterületén jártunk…

A szekérúton indultunk vissza, amerről jöttünk, de messze nem jutottunk. Utunkat állták a kutyák és ezúttal nyoma sem volt a pásztoroknak. Letértünk hát az útról, le a völgy felé, keresztül az erdősávon, majd a meredek hegyoldalon oldalazva haladtunk kelet felé távolodva a Fehér-Szikláktól. És itt váratlan fordulatot vett a túra.

Pásztorkutyával a nyomunkban

Én folyamatosan fotóztam, még a kutyákkal a sarkamban is, itt is. Vesztemre! Ahelyett, hogy oda figyeltem volna hova lépek, éppen egy eldobott sörös üveget fotóztam, ami több tucat bogár életét oltotta ki (az üvegbe belemásztak, kijönni már nem tudtak, döglött bogarak meg szörnyű szagot árasztottak), amikor elég rosszul léptem megcsúsztam lefelé és a bal lábam kifordult alólam. Ekkor még kevésbé fájt, de azonnal tovább menni nem tudtam, kicsit le kellett üljek. Kiabáltam Zoliék után, hogy várjanak, de már nem hallották, pedig Gábor akkor még látótávolságra volt tőlem. Eddig amikor túrára hívtam ismerősöket mindig azzal viccelődtem, hogy csak akkor jöjjön, ha bírja, mert aki lemarad, azt ott hagyjuk a farkasoknak, medvéknek vacsorára. Most megkaptam, én maradtam ott még ha nem is medvéknek, farkasoknak, de a pásztorkutyáknak. Pár perc üldögélés után elindultam, de Zoliék felé egy kicsit vissza fel kellett volna, hogy menjek, a lábammal ezt viszont nem bírtam, ezért inkább elkezdtem leereszkedni a völgybe a sziklák lábához.

Körtúra és tortúra lett a Vlegyásza csúcshódításból

Innen a túra kétféleképpen folytatódott. Zoliék elérték az utat és leültek a fák árnyékában bevárni engem – tudtam meg utólag. Én pedig ereszkedtem lefelé a völgybe és igyekeztem a murvás út irányába tartani, amit még fentebb láttam a hegyoldalról. Némi pozitív dolog, hogy az előző beszámoló fotó anyagához képest változás is van, mivel más úton jöttem le, mint a túrázók általában, így a hegy más részeiről is készült fotó, amit talán ritkábban látni a neten – ha ez jelent bárkinek bármit is.

A beszámoló további sorai saját szenvedéseimet örökíti meg és külön témában kaptak helyet.
Csak elszántak olvassanak tovább a Vlegyásza sötét oldala témában.

A szétválás utáni kavarodás következtében én délután öt körül értem le a kocsihoz, a többiekkel együtt végül kb. hat órakor fejeztük be a túrát.

Minden jó, ha jó a vége!

Vagy talán még sem. A túra összességében szuper volt – a hőség és a legyek, meg a kutyák ellenére. A táj lenyűgöző,  minden fáradalom és nehézség ellenére ide tényleg érdemes elmenni és személyesen megnézni.

Igaz, senkit sem ettek meg a pásztorkutyák (sem a medve vagy farkas), de a sérülés viszont nagyon bosszant.

Saját személyes kellemetlen élményem ellenére a túrát mindenkinek csak ajánlani tudom én is, akár csak Zoli korábban, de ugyanakkor óvatosságra is intek mindenkit. Nagyon legyen körültekintő, aki belevág, egyedül pedig semmiképpen ne túrázzon senki ilyen környéken.

Jó utat, szép időt, baleset és pásztorkutya mentes túrát kívánok!

sspace

A túrán részt vettek:

Peti, én, Zoli - háttérben a Vlegyásza és a harcias ménes - Gábor a hűvösben pihent ezalatt :)

 

A beszámolót írta: Zoli, és én

Fotók: ezeket én csináltam, Peti is fotózott, de még nem publikálta

u.i.:

Zolinak más oldalakon is van fenn beszámolója a Vlegyásza és környéke túrákról. Itt az egyik. Ezenkívül az oldalon idei Vlegyásza túra képeket is találni és ha jól láttam a képeken, az a csapat valahol ott mehetett felfelé, ahol én lefelé törtem magamnak utat. A fotók nagyon szépek – főleg a növényvilágról készültek – érdemes megtekinteni őket.

]]> http://www.turafotok.hu/vigyazo-hegyseg-feher-sziklak-vlegyasza-harmadszor.html/feed 1 Túra Erdélyben, a Szegyesdi-völgy patakjának partján http://www.turafotok.hu/tura-erdelyben-a-szegyesdi-volgy-patakjanak-partjan.html http://www.turafotok.hu/tura-erdelyben-a-szegyesdi-volgy-patakjanak-partjan.html#comments Tue, 04 Aug 2009 06:56:56 +0000 sspace http://www.turafotok.hu/?p=867 A Szegyesdi-völgy az Erdélyi-szigethegységben , azon belül A Bihar-hegységben található. A völgyben futó patak partján szép táj és jó néhány cseppkőbarlang várja az idelátogató turistákat. 2009. augusztus 1. napján mi is bejártuk a völgyet és a barlangokat.

A Kisszegyesd (román nyelven: Sighistel) határában fekvő Szegyesdi-szurdokvölgyben (Valea Sighistelului) tett túránkon, a patak partján és a barlangokban készített képeket a galériában már meg lehet tekinteni.

A két fotógalériát érdemes megnézni, és ha valaki ezek után kedvet kapna a túrához a Szegyesdi-völgy patakjának partján, akkor a barlangokat is megjelölő turistatérképet a Térkép rovatban megtalálja.

Sanyi (nem Apuci76) fotói a völgyről és a barlangokról:

Saját fényképeim, melyek a patak mentén és a barlangokban készültek:

Még annyit így az elején, hogy könnyen előfordulhat, hogy összekevertem a beszámolóban az egyes barlangok neveit. Ezért előre is elnézést kérek. Ha így van, majd valamelyik szakavatott kolléga kiigazít.

Utunk a Szegyesdi-völgybe …

Szóval ahogy a bevezetőben olvasható legutóbbi Erdélyi kiruccanásunk alkalmával a Bihar-hegységben található Szegyesdi-völgybe autókáztunk el. A vadregényes, erdős, patakos, kisebb-nagyobb barlangokkal tarkított vidékén tett túránk nagyszerűen sikerült. Kellemes időnk volt, a táj látnivalói pedig ismét lenyűgöző élményekkel gazdagították csapatunkat.

A túrát Kisszegyesd falu határában kezdtük, mely Nagyváradtól kb 90 km a 75-ös főút mentén. A 75-ös útról Felsőmezős faluban (Câmpani) balra kell letérni egy közvetlenül két ház között haladó szűk nem aszfaltos útra. Felsőmezőstől még nagyjából 5-6 kilométert haladhatunk járművel egy murvás úton, Kisszegyesd faluig. A falun áthaladva át kell kelni a Szegyesdi patakon, melyen több keskeny kis híd is van, de ezeken autóval is keresztül lehet hajtani.

Mi rögtön az elsőn áthaladtunk, így a patak jobb partján értünk a völgybe. De javasolt visszatérni a patak bal partjára, mert nekünk úgy tűnt, hogy azon az oldalon valamivel jobb az út (de ott sem aszfaltos!). A völgy elején, nem messze a falutól egy ártéri rét várja a sátorozni vágyókat. A sátorozók nagyon élelmesek. Készítettek maguknak strandot is. A patakon az ott lévő kövekből, hordalékból gátat emeltek és felduzzasztották a patak vizét, így az egy kisebb medenceként várja a fürdőzni vágyókat. Megjegyezném azért, hogy a völgyben teheneket és lovakat legeltetnek, melyek a rétre és a patakba végzik dolgukat, így az bele mosódik a néhány méterre lévő kis medencébe. Szóval higiénia nem túl jó. Szerintem… Ettől függetlenül többen élvezték a pancsolást a vízben (nem közülünk). Egyébként a patak hűvös vize egyben hűtőként is szolgál. A galériában található fotó rá a bizonyíték :) , melyen a dinnyék a patakban kialakított “tábori hűtőszekrényben” hűlnek.

Mielőtt elindultunk volna az útra több weboldalt is átolvastunk, melyek a Szegyesdi-völgy témában íródtak. Állítólag a völgyben száznál több kisebb-nagyobb barlang található, ebből 7-8 nagyobb közvetlenül a völgyben futó patak partján. Ebből az egyik legnagyobb közel 1,5 kilométer bejárható alagútrendszerrel. A leírások szerint a barlangok három különböző szinten helyezkednek el a völgy aljától azaz a patakpartól kezdve, egészen fel a völgyoldalig. Vannak olyanok, melyeket azonnal meg lehet látni, és vannak, melyeket órákig kell keresni, míg a kíváncsi turista végre megtalálja őket.

Kötelező felszerelés a (fej)lámpa, (vízálló)bakancs és esőkabát is jól jön a barlangban csöpögő víz ellen.

Egynapos túrára indultunk, így nem sok időnk volt barlangokat keresni, ezért mi csak a patak mentén húzódó nem pedig a keresgélős barlangokat látogattuk meg, de azért a térképen kiemeltként jelzett híresebb barlangokat mi is megtaláltuk és be is kukucskáltunk kicsit.

Elindultunk barlangászni …

A túra igazából a falu melletti rétről indult, kb 9 óra 40 perckor startoltunk a völgypatak folyásirányába. Az út során több alkalommal kell a kis patakon átkelnünk. Nem volt túl magas a vízállás (sajnos), de azért így is sikerült bevizezni a cipőnket, bakancsunkat. Eleinte próbáltam a köveken átkelni és szárazon maradni, de egy rossz lépést követően igen csak elmerültem a csalókán sekélynek tűnő, de itt-ott akár fél méter mély patakban. Miután örömmel tapasztaltam, hogy a bokáig befűzött és szorosra húzott vízálló bakancs és a ráhúzott nadrág szára kívül tartotta a vizet már meg sem próbáltam a továbbiakban a köveken átkelni. Egyenesen gázoltam bele a patakba. Ismét olyan voltam mint egy kisgyerek, nagy örömmel tocsogtam a patak vizében és jóval többször keltem át rajta, mint ahogy azt a túraútvonal megkívánta volna.

A völgy első szakaszán még széles tisztáson haladtunk, de ahogy jutunk egyre feljebb a patak mentén a völgy kezd szűkülni. 1-2 kilométer után az ártér véget ér, a Szegyesd-patakot pedig egyre közelebbről  szegélyezik a hatalmas sziklafalak.

A Szegyesdi-völgy keletkezésére felállított egyik elmélet szerint a Szegyesdi-szurdokvölgy helyén egykor hatalmas méretű barlang volt, mely az idők folyamán beomlott. A ma látható kisebb üregek és nagyobbacska barlangok ennek az egykor óriási barlangnak az oldaljáratai voltak.

A látvány lenyűgöző. A nyári zöldellő táj, a fehéres-szürkés színű sziklák, barna fatörzsek és a velünk szemből lezúgó patakban lévő barnás kövek az őket fedő zöld mohával együtt csodás színvilágot teremtenek. Állítólag minden évszakban szép ez a táj, mindnek megvan a maga varázsa, de nekem személy szerint a zöld szín tetszik leginkább a természetben. Kissé önzően a fotóimon is leginkább ezeket igyekeztem megörökíteni. Akik szeretik a vízparti túrákat és még a barlangok iránt is érdeklődnek, azok számára ez a túra kötelező!

A szurdok elején, jobb-oldalt egy forrásbarlang található. Régen ez a barlang is látogatható volt, de ma betonfal és vasajtó zárja el a turisták elől. A falu ivóvize ebből a barlangból származik. A víz a völgy természetes lejtésének köszönhetően két vagy három néhol fémből, néhol műanyagból készült csőrendszeren, szivattyú nélkül jut le a faluba. A betonból kiálló túlfolyó csövön víz csordogál ki, ami elvileg tiszta forrásvíz és ebből akár inni is lehetne.

Az első kisebb üreget a patak bal partján találtuk meg nem túl magasan a völgy oldalában. Előtte is van néhány bemélyedés a sziklafalakon, de azokba nem igazán lehet bemenni. Habár ez sem volt túl nagy üreg, már érezhető volt a hőkülönbség a patak mellett futó turistaúthoz képest.
A patakon keresztül ide-oda mászkáltunk, hol a bal, hol pedig a jobb parton sikerült járható utat találnunk. Egy-két rövidebb szakaszon eltávolodik az út a patak partjától és kissé felkúszik a Szegyesdi-völgy oldalába is.

A nagyobbacska barlangok közül kettő is a Szegyesdi patak jobb partján található és könnyen észrevehetőek. Az első nem túl magasan van a völgy oldalában és nem is túl nagy. De a második már a legnagyobb barlangbejárat az egész völgyben, a Sárkány-lyuk-barlang kb 13 méter átmérőjű bejáratával egyetlen nagy teremből áll, benne számos kőmedencével. Amúgy a hatalmas bejárati nyílás formája szerintem egy Erdély térképre hasonlít. A barlang bejáratánál már érezni a hűs áramlatokat, beljebb haladva pedig kelles hűvös fogad. A barlangban készült képek nem a legjobbak, nem adják vissza reálisan a látottak szépségét. Itt a Csodavár-barlanggal ellentétben nem a pára volt a fő akadályozó tényező a fotózásban, hanem az, hogy otthon felejtettem a feltöltött elemeket. Az előző Csodavár túrán használtak, melyek a gépben voltak pedig már kezdtek lemerülni, így a vakuzást nem igazán bírták. Vaku nélkül a fejlámpák fényei pedig nem sokat segítettek.

Az egykori mesebeli sárkány barlangjától tovább haladva felfelé a patakon egy enyhébb emelkedős szakasz előtt még találtunk egy kisebb bejáratott, de ott nem sárkány, hanem csak egy béka lakott. A csók elmaradt, pedig ki tudja mivé változott volna a kis béka :)

Itt kb 11 óra táján a kis csapat elhasználta az elemózsia készlet nagy részét. A korai ebéd utáni kis pihenőt követően pedig az emelkedőn folytattuk utunk a völgyben a Szegyesd patak mentén.

Ezúttal a ismét a patak bal partján találtunk egy barlangot. Szép élénk zöld mohával fedett sziklákon csordogáló vízesés mellett felkapaszkodva egy keskeny bejáraton át jutunk el egy kis barlangi tavacskához. A barlangi szikla fala zöld színű, talán a moháktól és ez egészen zöldes fényt ad a barlangnak is. Érdekes látvány. A barlangban csillámló sziklafalak és a kis tavacska mellett sok látnivaló nem volt, de ezek miatt is érdemes felkapaszkodni.

A Szegyesdi-völgy legnagyobb barlangjában …

A patakon felfelé haladva a völgy egyre szűkült. A völgyszurdok bejáratánál balra felfelé vettük az irányt a piros jelzést követve a völgy oldalán haladva visszafelé indultunk, hogy megtaláljuk a Szegyesdi-völgy legnagyobb barlangját, a József főherceg-cseppkőbarlangot, melynek bejárható szakasza közel 1500 méter. Jókora emelkedő után végre az ösvény jobb oldalán kis teraszos részen elértük a barlangot. A bejárata sokkal szerényebb, mint a sárkányos barlangé és ráadásul be is van falazva. Egykor rácsok is voltak itt, de mára azokat már eltávolították. A barlang bejáratánál tábla figyelmeztet két nyelven (magyarul nem!), hogy a denevéreket kéretik nem zaklatni. Ami még szembetűnő a barlang bejáratánál az az emberi rongálás. Sajnos a szép barlangfalakat a külső és a belső részeken egyaránt ronda falfírkák borítják. Korommal nevek, évszámok és kitudja még mi minden van felfirkálva rájuk. Szomorú, de a firkálmányok között még az én családnevem is ott díszelgett a falon. Ezt egyébként első megérkezésünkkor nem is vettük észre. Csak később a hegyoldalról történő visszaút során tartott kis pihenőnél Nóri látta meg.

A hatalmas cseppkőbarlang nem csak méreteinél fogva lenyűgöző. A cseppkőképződmények változatos formája is káprázatos. Aki volt már az Aggteleki cseppkőbarlangban vagy más hasonló barlangban, ahol nem lehet szabadon mászkálni itt biztosan élvezni fogja a túrát, hiszen itt bárhova oda lehet menni, meg lehet érinteni. Persze ez nem tesz jót a barlang cseppkőképződményeinek, de nagyon nehéz megállni, hogy ne tegyük meg. A barlangban a talaj csúszós, sáros és nagyon egyenetlen, ezért óvatosan kell közlekedni. Lámpa kötelező, mert anélkül csak a rövid bejárati sávban lehet közlekedni. A kanyargós barlangrendszerbe nem szűrődik be semmi fény. Órákat lehetne itt bolyongani, de sajnos nekünk nem volt ennyi időnk.
A barlangban találkoztunk egy Nyíregyházi túracsoporttal, akik több napra jöttek a környékre (és milyen igazuk van!). Rövid ismerkedés közben a barlang egyes részeit velük együtt jártuk be. Itt volt egy mókás jelenet a bemutatkozás közben, amit megemlítenék. A barlangban szinte mindenki fejlámpát viselt és amikor a bemutatkozásra került sor a kevésbé tapasztalt barlangjáróink illedelmes szokás szerint egymásra nézve próbáltak meg kezet fogni. Ez viszont azzal járt, hogy lámpáik a partner szemébe világítottak, akik ettől teljesen elvakultak. Ezen jót mosolygott a társaság, még jóval a barlangból kijövet is téma volt :) .

Szóval jótanács kezdő barlangászoknak: ha barlangban másokkal találkozol a bemutatkozáskor mindig hajtsd le a fejed vagy vedd le a fejedről a lámpát.

Az itt készült barlangi fotókon ismét nyomot hagyott a pára. Hasonlóan a Csodavár-barlanghoz itt elég magas a páratartalom, de nem minden csarnokban. Vannak szellősebbek, ahol egyáltalán nem érezni de van ahol olyan magas a páratartalom, hogy látni lehet. A barlangban több helyen csöpög a mennyezeti ívekről a víz. Fényképezőgépekre vigyázni! A fotómasina merülő elemei itt már kezdték magukat megadni, ezért az LCD kikapcsolása mellett döntöttem, így a képek nagy része a digitális LCD keresőn keresztül készült.

Barlangkeresés  a Szegyesdi-völgy hegyoldalán …

A barlangi túra után tovább haladtunk felfelé az ösvényen. A térkép szerint lenni kellett ott még egy barlangnak, ezért a piros jelzés mentén folytattuk utunk. A csapat egy része kezdett elbizonytalanodni, ezért egyedül indultam a barlang felkutatására. turistaút jelzések itt ott a magas fűben lévő sziklákon észrevehetőek voltak egy darabig, de végül elvesztettem az utat. Barlangot ugyan nem találtam, de egy tüskés bozótoson átgázolva végül kijutottam egy tisztásra a hegyoldalra. Egy félreérthető kijelentésem után a többiek is csatlakoztak hozzám és ők is átverekedték magukat a tüskés bozóton. Igaz, csak menet közben közöltem velük barlangot nem találtam meg, nem ezért hívtam fel őket ide :) . A hegyoldalról szép kilátás nyílik a környező helyekre és a völgyre, habár abból csak a vonulat látszik, magába a Szegyesdi-völgybe nem lehet lelátni.
Rövidke pihenőt tartottunk, ezalatt én elindultam felderíteni a terepet. Reménykedtem, hogy még meg lesz az a barlang, de nem jött össze. A szép kilátás miatt úgy döntöttünk itt elkészítjük a csapatról a csoportképet, ami a beszámoló végén látható. Először próbáltam ki a Fuji fényképező időzített felvétel funkcióját és sikerült is egy elég jó képet csinálni.

A kis pihenőt követően indultunk vissza, lefelé a tüskés bozóton át vissza a József főherceg-barlanghoz. Ekkor látta meg Nóri a már említett nevet a barlang külső falán. Őseim egyike otthagyta névjegyét. Nem szép tőle! De hát mások is megtették…

Így a túra után az interneten olvasva a Szegyesdi völgyről, arra következtetek, lehet elvétettük az irányt és nem a megfelelő túraútvonalon haladtunk. Így sajnos kihagytuk a Szegyesdi-völgy talán legszebb látványosságait. Az egyik a Kereki Nagy Sándor-barlang, mely egy 250 méter hosszú barlang, amiben két kis barlangi tó található, és amely a völgy állítólag legszebb barlangja is egyben. Tovább elmulasztottuk a Bakk-hát csúcsot megközelíteni, ahol lélegzetelállító panoráma tárulhatott volna elénk. És hát a Rozsda-szakadékot sem láthattuk, ami Erdély leglátványosabb völgyfő szakadéka. Legalábbis azt hiszem, hogy ezeket kihagytuk. De ha tévedek Zoli majd kiigazít.

Amint vissza leereszkedtünk a patakhoz a völgybe feltűnt, hogy nem messze a barlangtól van még egy hasadék a szurdok bejárata előtt balra fenn a hegyoldalon. Ezt a szakaszt egyedül teljesítettem, a többiek odalent megvártak. Itt egy kisebb barlang bejárat található, szerintem a József barlanghoz kapcsolódóan. Itt is volt denevéres tábla is, de a bejárat igen kicsi, csak kúszva lehetett volna beereszkedni. Ezt már én is kihagytam és a többiek után indultam.

A Szegyesdi szurdokvölgy …

És itt következett a túra nem barlangi szakaszának legszebb része. A völgy-szurdok, a Schmidl-kőköz, melyet Schmidl Adolf geográfus fedezett fel 1860-ban. Ez egy keskeny, egyes helyeken alig 1 méter széles hasadék a szikla falak között, melyben ott csordogál a Szegyesdi patak. A szikla falon több helyen apró kis vízesések formájában folyik le a víz a hegyekből, a szikla falait pedig szinte mindenhol benőtte a moha.

Itt készült a túra egyik legjobb képe, melyen egy szarvasbogár látható, amint valami óriás légy féle rovarral küzd éppen. Korábban nem sikerült az élővilágot ilyen formában fotózni a túrákon, itt végre ez is összejött. És ezen a túrán végre volt némi  lehetőség az állatvilág fotózására is. Házi állatokat eddig is láthattunk külföldi túráink során, de itt végre a természetben élő kisebb állatkák is lencsevégre kerültek. Volt sok béka – a barlangokban és a patakban egyaránt -, lepkék és egyéb bogarak (rovarok), sőt még denevér is. Szerintem a patakban lévő sziklán pihenő szarvasbogárról készült kép sikerült legjobban, mind Sanyi, mind pedig az én képeim közül.

A szurdokban végighaladva köveken mászkálva, korhadó fatörzseken át vezetett utunk a völgy végébe, ahol a Szegyesdi patak egy magas meredek sziklafalon függőlegesen csordogált le lábainkhoz.
A hatalmas sziklafalak tövében ismét nagyon kicsinek éreztem magam, néhol olyan érzés mintha a magas sziklafalak el akarnák nyelni az embert, mintha összeborulna az egész felettünk.

Nem sokat időztünk itt. A visszaút ugyan az volt mint amin jöttünk. Hogy ne legyen olyan egyszerű próbáltam a pataknak mindig a nehezebben járható oldalán haladni, sokszor a patak kellős közepén.

A völgytúra végéhez közeledve …

A vissza úton kerestünk még barlangokat, de egyet sem találtunk, legalábbis nagyot nem. Visszafelé haladva egy-két vízmosáson is felkapaszkodtunk egészen a sziklafalig, de barlangot nem találtunk. Majd közel a réthez egy mélyebb, nagyobb szikla darabokkal tarkított szintén vízmosás szerű mélyedésen kapaszkodtunk fel a patak bal partján, ahol ráleltünk egy kisebb barlangnyílásra. Túl messze nem lehet bemenni vagyis csak hason csúszva, ezért ezt inkább kihagytuk. Sanyival ketten feljebb is kapaszkodtunk a sziklákon, de ott sem volt nagyobb bejárt. Csak az utunkat elzáró sziklák lettek egyre nagyobbak és nagyobbak, ezért mi is feladtuk és vissza mentünk a többiekhez a patak partjára.

Kisszegyesd felé vissza úton leginkább csak békákat fotózgattam miközben a többiek sétáltak a kocsi felé. Ekkor még téma volt, hogy a közeli Fonóházánál lévő barlangokat is felkeressük, de mire a kocsihoz értünk erről már lemondtunk. Átöltöztünk, összepakoltunk és kellemesen elfáradva indultunk hazafelé.

Szegyesdi-völgy mindent egybevéve …

A túra igen rövidre sikerült. Még délután öt óra sem volt mikor a kocsihoz értünk, de ez a kis túra is igen mozgalmas volt. A patak, a barlangok gondoskodtak a remek kikapcsolódásról, nagyszerű látványról. Megérte elmenni, sőt ha lenne rá időnk a Szegyesdi-völgy túraútvonala is megérne még egy napot. Hiszen annyi látnivaló van itt is, hogy egyetlen nap nem elég ahhoz, hogy bejárjuk a tájat. Én visszavágyom!

A TúraFotók.hu kis csapata, akik részt vettek a Szegyesdi-völgy túrán: Zoli, Szilvi, én, Nóri, Sanyi

Mivel Apuci76 ezúttal nem tudott velünk tartani, most rajtam a sor, hogy Szép időt és Kellemes túrát kívánjak a csapat nevében.

sspace, admin

]]> http://www.turafotok.hu/tura-erdelyben-a-szegyesdi-volgy-patakjanak-partjan.html/feed 1 Csodavár, a víznyelő barlang túra beszámolója Zoli tollából http://www.turafotok.hu/csodavar-tura-beszamoloja.html http://www.turafotok.hu/csodavar-tura-beszamoloja.html#comments Thu, 23 Jul 2009 09:56:48 +0000 Zoli http://www.turafotok.hu/?p=653 Csodavár. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy ajánljak neki egy túrát, amely valamilyen különleges élményt is nyújt neki, de Debrecenből elindulva egy napba belefér, akkor ezt a túrát ajánlanám. Persze csak akkor, ha az év nyári időszakában vagyunk éppen.

A beszámolónak létezik egy hosszabb változata, ha esetleg valakit ez is érdekel :) , akkor Erdély és a Csodavár link alatt elolvashatja.

A Csodavárról már korábban is hallottam, de meglátogatásától eddig elriasztott az oda vezető út rossz minősége, amiről szintén többen is meséltek már nekem. 2009. nyár közepén mégiscsak útra keltünk négyen, hogy meglátogassuk ezt a híres természeti képződményt, bízva abban, hogy az út minőségén javítottak már az elmúlt években. A Debrecen-Nagyvárad-Belényes vonalon haladva nem is volt semmi probléma (megjegyzem ezért, hogy a 76. sz. román főút minősége továbbra sem méltó egy főútvonalhoz), Belényest (Beius) elhagyva kb. 8 km-rel később kellett balra fordulnunk. Pietroasa-ig (Vasaskőfalva) ezen a mellékúton is lehetett rendesen haladni, Pietroasa után azonban egy viszonylag rövidebb, de (az autónak) nagyon kellemetlen, kátyús szakasz következett. A kátyús szakasz után sima úton tudtunk haladni egészen Bogatelepig (Satul de vacanta Boga), itt kezdődött el a zötykölődésszámunkra és az autó számára.

Megállapítottuk, hogy az utakat illetően – az előzetes információink ellenére – gyakorlatilag semmilyen változás nincsen. Terepjárók valószínűleg gond nélkül megteszik ezt az utat is, nekünk viszont közel másfél óránkba, az autónak pedig jó néhány alsó súrlódásba tellett, míg (gyakorlatilag végig egyes sebességbe kapcsolva) eljutottunk a Glavoi-rétig (Canton Glavoi).

A Glavoi-réten nagy a nyüzsgés, annyi autó és sátor volt ott, mint egy népszerűbb vízparti kempingben. A Glavoi-réttől már egészen közel van a Csodavár, kb. negyedórás gyaloglással el is jutottunk a széléig. Itt megkezdtük a leereszkedést a Csodavár katlanába. Nemsokára feltűntek a hatalmas sziklafalak és az első várudvar.

Maga a Csodavár három sziklás völgykatlanból, víznyelő dolinából áll (ezeket hívják várudvarnak), amelyeket egy hatalmas barlang köt össze egymással. Az első, legközelebbi várudvarban található a barlang híres, közel 70 méter magas bejárata.