Település fekvésse:
Szádelő (szlovák nyelven Zádiel) község Szlovákiában Kassától 38 km-re délnyugatra, Tornától 4 km-re nyugatra fekszik. Zádiel a Szlovákiai érchegység (Slovenské rudohorie) keleti részén található.
A Szádelői-völgy a település fölött húzódik, kb. 3 km hosszan. A Szádelői völgy és fennsík mészkő eredetű, a völgy a Szár (Blatnica) patak intenzív eróziója nyomán formálódott.
Település története:
1317-ben Zadeley néven említik először. A falu a gyepűrendszer korából származik, elnevezése a száj és elő szavak összevonásából alakult ki. A név arra utal, hogy a település egy meredek falú szurdokvölgy bejáratánál fekszik. A község a keletkezését az ellenreformációnak köszönheti. Az 1678-as, valamint az 1680-as és az azokat követő években az ellenreformáció következtében felbomlott a tornai és a szádudvarnoki református gyülekezet. 1700 körül ezen gyülekezetek tagjai menedékhelyet kerestek az eddig néptelen szádelői völgyben. Erdőt irtottak, növelték a szántóföldeket. A településen jelentős a magyar nyelvet is beszélők száma.
Látnivalók:
Határában fekszik a vadregényes Szádelői völgy a Szár-patak sziklacsodákkal teli szurdokvölgye. A monda szerint itt bukott alá repülő szárnyas lováról a fellázadt gótok által üldözött Dengezik herceg, Attila fia. A holttestet fivére Ellák herceg találta meg és ide temettette el, maga pedig népével együtt az itteni hegyek oltalmában telepedett meg. A patakot az elesett herceg emlékére nevezték el Szár-patakjának a környező hegyeket pedig Szár-hegységnek.
De létezik a köztudatban egy, a Tordai-hasadék legendáját idehelyező történet is – eszerint a menekülő Szent László király mögött hasadt szét a hegy, és pogány üldözői a mélybe vesztek.
A Szádelői völgy barlangok beszakadásából és a 300-400 méter magas sziklafalak között haladó Szár-patak (Blatnica-potok) erróziós munkája nyomán keletkezett. A Szádelői-völgy egyedi szépségű, vízvájta sziklakanyonja néhol alig pár méter széles és a Felső-hegyet, valamint a Szádelői-fennsíkot választja el egymástól. A Szádelői völgyet és a fennsíkot változatos növényvilág jellemzi, mivel a völgyben és a fennsíkon eltérőek a hőmérsékleti viszonyok. A Szádelői szurdok közepén kiemelkedő 105 méter magas önálló sziklacsúcs, a Cukorsüveg a Szádelői-völgy legjellegzetesebb sziklája. A völgy és a patak menti területek kövületekben gazdagok.
Forrás: Wikipédia és Internetes oldalak

[...] egy kis település és helyismertető a Szádelő-völgyről. Szerző: apuci76 Szerkesztve: 2009. július [...]