Ismét a szomszédos Szlovákiában barangoltunk, de ezúttal kicsit magasabban a korábbinál.
Utazásunk célállomása a Rozsnyótól északra fekvő Csucsom (szlovák nevén Čučma – Csucsma) melletti magaslatok voltak, pontosabban a Skalisko nevű hegycsúcs.
A Skalisko (Nagy kő) környékén kb 1300 méter magasan készült képek a galériában megtekinthetőek. a beszámolót pedig itt olvasható
Csucsom település története itt elolvasható. A túrához térkép itt tekinthető meg.
Az utazás
Ez kb 3,5 órát vett igénybe Debrecentől Csucsomig (két megállót beiktatva – egy kis reggeli beszerzése + egy tankolás). A hazai utakon viszonylag jól lehetett haladni, és a határnál lévő rosszabb minőségű útszakaszt leszámítva Csucsomig viszonylag jó minőségű aszfalton és gyorsan haladtunk. Alig volt egy két kisebb kátyú az utakon. Csucsomnál viszont változott a helyzet. A régi bányászüdülő felé haladva alig találtunk egy kis utat a kátyúk között. Még szerencse, hogy nem sokat kellett azon a szakaszon autókázni.
A megérkezés és az első benyomások
A környéken nagyüzemben megy a fakitermelés. Mindenfelé kivágott farönkök voltak láthatók és motoros fűrész zaja volt hallható. Persze nem volt zavaró csak kicsit eltér a megszokott erdei csöndtől.
A látvány viszont hamar kárpótolja az embert. Megérkezésünkkor gyönyörű napsütés volt és a gépek és emberek zaja mellett azért némi madárcsicsergés és a közeli patak zúgása is hallható volt.
A Gulyapallag (remélem jól írtam) nevű üdülő mellől indultunk útnak, mely már önmagában is érdekes látvány volt. Kb 700 méteren lehet és előtte van egy úszómedence. Igaz már évek (sőt talán évtizedek) óta nem üzemel csak fű és moha nő benne, de ilyen környezetben nem mindennapi látvány egy csúszdás medence. Nagyon szerettem volna látni, milyen lehetett fénykorában még a szocializmus idején ez az üdülő terület. Biztos fantasztikus hely volt. Kár, hogy hagyták lepusztulni.
Az első szakasz
A sárga jelzés mentén indultunk el fölfelé a csúcsra. A kilátás itt is remek volt. A hegyek egész közelinek tűntek, sok a nyílt terület, így nagyon jó rálátás nyílik a tájra.
Kellemes meglepetés, hogy a környéken élők közül még mindig elég sok a magyar nemzetiségű. Kedves, beszédes emberek. Érdekes hallani, ahogy az itteniek a magyar nyelvet beszélik. Ez is nagyon pozitív volt ezen a túrán, kifejezetten barátságossá tette az egészet.
A nyílt terepet hamar erdős rész követte, fenyő és lombhullató fák sűrűje. A hegy egyébként már nem a karszt hegység része, eléggé sziklás, olyan érchegység féle. Az erdőben is sok szép sziklás képződmény található és az utak is elég kövesek.
Személy szerint egy puha gumitalpú futócipőben indultam neki az útnak és néha bizony eléggé éreztem a talpamon ennek hátrányát, de azért az út 80-85%-ra ez is tökéletesen megfelet, a bakancs szerintem felesleges – kivéve eső után, mert akkor elképesztően sáros lehet a környék.
A csúcs előtt található egy menedékház, ahonnan át lehet látni Magyarországra is. Mire ide értünk már kissé borongós volt az idő, de még így is látszottak hazánk északi hegyvonulatai. Még egy torony szerű építmény is látszott (valami gömbbel a tetején), amit azóta sem tudok azonosítani, hogy melyik tv adó vagy obszervatórium lehetett. Ezen kívül a szlovák rész is szép. Az előttünk elterülő völgy, a mélyben látszó városok (ekkor már biztos voltunk 1100 méteren – be kell szereznem egy magasság mérőt és legközelebb már nem csak saccolgatok ).
Itt szintén magyar szó fogadott minket Görgey Árpád személyében, aki a vendégházat üzemelteti, sőt éppen építi.
Történelmi név, történelmi ősök… Egy kis múlt idézés után folytattuk utunk a csúcs felé, melyről megtudtuk, a II. világháború előtti csonka Magyarország idején ez volt hazánk legmagasabb pontja (még Erdély visszacsatolása előtt).
Ekkor már csepergett az eső és a szél is kezdett egyre erősebben fújni. Mire felértünk a szikla csúcsra már elég hűvös volt, nem is sokat időztünk a sziklán. És sajna a borult idő a kilátást is elrontotta. A szikláról csodás körpanoráma tárul elénk, persze ha felhők és egyéb tényezők nem zavarnak ebben (tiszta időben állítólag Ukrajnába és Lengyelországba is átlátni).
Magyarország felé még egész jól lehetett látni, de északi irányba a Tátra felé már nem nagyon. A csúcsra érkezésünkkor némi hófödte hegycsúcs még éppen kivehető volt, de pár perc alatt teljesen elborult az idő és a csepergő esőben már nem lehetett az északi irányban messze ellátni. Azért még így is megérte!
A második szakasz
A csúcsról lefelé a piros jelzés mentén folytattuk utunk, melyhez kissé egyhangú látvány társult. Az út mentén folyamatoan fák vannak, így kilátás nem igazán van, de helyenként azért az erső is kínál némi látnivalót. Na nem a viharok kidöntötte fákra gondolok, hanem egy-egy szép festői erdőrészre. A túrának ez a szakasza váltakozó magasságú. Hol emelkedig, hogy pedig lefelé halad. A szakszon két 1200 méter feletti pontis található, valamint lennie kell egy tisztás melletti kilátópontnak is, de ezt nem sikerült megtalálnunk. Lehet, hogy a térkép készítésekor még valóban megvolt ez hely, de mára a növényzet már eltakarja a kilátást (akárcsak a Badacsony csúcsán lévő kilátó esete), de az is lehet, hogy csak bealudtunk egy kicsit és elmentünk mellette 
.
A piros és kék túraútvonalak találkozásánál irányt váltottunk és a kék túrajelzések mentén folytattuk utunk. Itt már határozottan lefelé haladtunk, hol enyhébb, hol meredekebb lejtőkön. A túra szerintem legmegerőltetőbb szakasza ez. Vízmosásokon való átkelésekkel tarkított utunkon ismét felfedeztünk egy menedékházat. Vagyis csak én, a többiek nem voltak rá kíváncsiak. Ez viszont zárva volt, nem volt ott semmi érdekes – vagyis az az érdekes, hogy ez a ház nem látszik a google térképein a csúcs előtti Görgey menedékházzal ellentétben.
A túrának ezen a szakászán szintén sokat kell erdőben haladni. De amikor elértünk egy kisebb tisztásra (ahonnan egyébként az eddigihez hasonlóan meredek út tovább vezetett lefelé) remek kilátás nyílott vissza a Skalisko csúcsra. A sziklás hegycsúcs még a kissé felhős időben is szépen látszott.
Az eső lába egyébként végig ott lógott a levegőben, de szerencsére nem ért el minket.
A meredek ereszkedést követően kicsit változott a táj és a környezet. Ez volt az utolsó meredek lejtő, ezt követően már könnyed séta következett, előbb még lefelé egy kicsit, majd a patakon másodszor is átkelve felfelé az üdülő irányába.
De ne szaladjunk ennyire előre.
A lejtő aljánál előbukkant egy kis patak, melyet a vissza út során még kétszer át is kellett “lépni”. A víz hangja az erdőben igen kellemes, feldobja az egyébként egyhangú erdős környezetet. Az erdőben található egy elhagyott, romos épület, e mellett elhaladva pedig egy méhkaptárokat tároló pótkocsi kerül a túrázó útjába. Szerencsére kissé félreeső útelágazásnál, így a méhek nem zavarják a túrázókat, feltéve, hogy a túrázók sem bosszantják őket méz készítés közben.
Utunk vége felé
A patakon ismét átkelve elérjük azt a bizonyos műutat, melyen aszfalt már csak nyomokban található. Ezen kell még néhány száz métert felfelé kaptatni, hogy elérjük a parkolót a bányászüdülő mellett. Ez már ismét a sárga jelzés, s egyben a túra vége is.
A visszaút előtt még néhány fotó az üdülő környékéről, az egykor szebb napokat megélt medencéről… Ha vissza lehetne pillantani a múltba ezt helyet tényleg látni szeretném 20-25 évvel ezelőtti állapotában. Váltottunk még néhány szót az üdülő magyar nemzetiségű gondnokával és lassan elindultunk hosszú utunkra.
A volán mögött simét Zoli kolléga, mi pedig megint csak pihenőzünk a kocsiban.
Az úton hazafelé szembe tűnik az a kilátó/obszervatórium, ami a Skaliskóról is látszott túl a magyar határon.
A nap végére az idő is ismét naposra változott – de a legnagyobb szerencse, hogy a komolyabb eső elkerülte útvonalunkat.
Összességében remek túra volt, türhető idő és remek kilátás. Ettől rosszabb soha ne legyen!
A képeket készítette:Kéri Sándor, sspace
A beszámolót írta: sspace
