A Csodavár idén is visszavárt minket. Sőt nem is első alkalommal. Július közepén Szilvi, Zoli, Peti és Gábor már voltak a Csodavár barlangi túrán, csak sajna se fotó se beszámoló nem készült róla. Az elmúlt hétvégén viszont ismét teljesítettük a kihívásokkal teli, de lenyűgöző látvánnyal kárpótló Csodavár túrát és ezúttal már van fotó is, beszámoló is .

A Csodavár barlang 73 méter magas kapuja

Túra adatai:

Túra dátuma: 2010. augusztus 15.
Túra jellege: Középhegységi túra, külföldi túra
Túra útvonal típus: Körtúra, de több útvonalon is teljesíthető
Nehézségi szint: A Csodavár völgyébe le és fel, valamint a Csodavár barlangban közepesen nehéz, A Galbina-szirtig és az erdei szakaszok könnyű séta
Javasolt túraidőszak: Nyári hőségben leginkább, kellemes a Csodavár barlang párája és az erdő hűvös árnya
Javasolt felszerelés: Túrabakancs, de akár túracipő is elegendő, napvédő krém nem árt, rovar riasztó, ruházat az évszak időjárásának megfelelően és inni való bőven
Kiindulási hely: Glavoj-rét
Megtett táv: kb 10 km
Túra teljes időtartama: kb 6-8 óra – útvonaltól függően
Összes szintemelkedés: kb 700 méter – útvonaltól függően
Érintett csúcsok: Galbina-szirt kilátó 1271 méter
Látnivalók: Csodavár víznyelő barlang, Porcika-zsomboly, Galbina-szirt, Jégbarlang és ami még útba esik

Útvonal:

Úti célunk megközelíthető Nagyvárad – Belényes felől autóval. Belényes után Vasaskőfalva felé kell elfordulni, majd Vasaskőfalva után a Boga-telepről kell felhajtani a Glavoj-réthez. A túrát a Glavoi-rétről (Canton Glavoi) indítottuk, amely Bogateleptől (Satul de vacanta Boga) kb. 15 km-re található, 1000-1100 méter közötti szintmagasságban. A Glavoi-tól a kék pötty jelzés mentén déli irányba vettük utunkat, kb. 20 perc múlva el is értük a Csodavárhoz vezető leágazást. Ezzel kezdetét vette a Csodavárba történő leereszkedésünk.

Egy darabig együtt halad a kék pötty és a sárga pötty jelzésű turistaút, majd kb. 5 perc után a kettő elágazik egymástól: leereszkedésünket a Csodavárba a kék pötty jelzésű turistaút mentén folytattuk – akár csak az előző évben. Nemsokára sziklás terepre értünk, és hamarosan feltűnt előttünk a Nagy Portálé, a víznyelő barlang hatalmas méretű tátongó nyílása. A látvány lenyűgöző (továbbra is!), különösen, ahogy egyre közelebb kerülünk a bejárathoz (III. dolina).

A leereszkedést helyenként a sziklafalhoz erősített acélsodronyok, vasláncok, illetve vaslétrák segítik. Hallani lehet már a barlangban hömpölygő víz moraját is, az élmény egyszerűen fantasztikus. Már csak néhány méterre voltunk a Nagy Portálétól, de nem mentünk be, hanem a talajba épített újabb vaslétrák segítségével átmentünk egy másik, tőlünk balra eső „várudvarba” (II. dolina). Ebben a várudvarban néhány perc után elértük a barlang másik nyílását, ahonnan hátborzongató erejű, vízpárával telített hideghullámok csaptak meg bennünket. Itt már előkészítettük a fejlámpáinkat (fázósabbak a pulóvereiket is), és kis erőgyűjtést követően elindultunk lefelé a barlang mélyére.

Óvatosan kellett haladnunk a meredek, kavicsos terepen, de kb. 5 perc után már a barlang legmélyebb pontján voltunk. Megérkeztünk a barlangot átszelő patak partjához, és a patak mentén, szembe a folyásiránnyal megkezdtük az átkelést. A patak hamarosan uralni kezdte a barlangot, és helyenként a barlang teljes szélességében kiterjeszkedett. Szikláról sziklára ugrálva haladtunk előre, menet közben pedig megcsodálhattuk azokat a kisebb vízeséseket, amelyek mellett egyre feljebb és feljebb kapaszkodtunk. A látvány lenyűgöző, a víz morajától pedig csak közvetlen közelről hallottuk egymást. Elhaladtunk egy „ablak” mellett is, a beszűrődő fénynek köszönhetően pedig pár percre lekapcsolhattuk fejlámpáinkat. A barlang legvégén még egy szűk kis járaton is át kellett bújnunk, csak azért persze, hogy a legvége se legyen olyan nagyon könnyű (ez az előző évben még nem volt ott, legalábbis nem ott keltünk át!).

A Nagy Portálén kiértünk a barlangból, és megállapíthattuk, hogy részesei voltunk a Közép-Európa egyik legnagyszerűbb természeti jelensége által nyújtott élményeknek. Ezután még egyszer átmentünk a másik várudvarba, és onnan kezdtük meg a „kimászást” a Csodavárból – ellentétben a korábbi túrákkal, most kör-túráztunk!.

Miután sikerült felkapaszkodnunk, jobbra fordultunk, amerre a kék pötty és a sárga pötty jelzésű turistaút egy darabig együtt halad. Kb. 5-10 perc után egy elágazáshoz értünk, jobbra tart a kék pötty jelzésű turistaút a Csodavár balkonjaihoz, balra pedig a sárga jelzésű turistaút a Porcika-zsombolyhoz (Avenul Bortig). Kis kitérőt tettünk jobbra a legközelebbi balkonhoz, majd visszafordultunk, és az elágazásnál a sárga pötty jelzésű turistaút mentén elindultunk a Porcika-zsomboly irányába. Kb. 20 perces kaptatót követően értük el a zsombolyt, itt jól esett megpihenni egy kicsit.

És most jött a túra becsapós része. A térképen viszonylag közelinek tűnő Galbina-szirtet (Piatra Galbenei) a tábla egy órányi gyalogútra jelzi (a sárga „céltábla” jelzésű úton), pedig a térkép gyakorlatilag végig szintvonal mentén mutatja az utat. Kissé hullámos szakasz következett, leereszkedtünk egy kicsit, megint felkapaszkodtunk, megint le és megint fel, és már rá is jöttünk, miért írta egyórányi útra a tábla a kilátóhelyet. Ennek ellenére a csapat egy része kb. háromnegyed óra után elérte a sziklás kilátóhelyet. Hamarosan megérkeztek a többiek is, és újra együtt voltunk. Azt hiszem, nyugodtan írhatom, hogy a kilátás a csapat minden tagját kárpótolta a fáradtságokért.

A napi látnivalóknak azonban még ezzel sem lett vége. Néhányan még felkerestük a közelben található Eszkimó-jégbarlangot is (tábla szerint Fire Ice Cave – Tűz Jég barlang?). Bemenni a barlangba sajnos nem lehetett (jól bedeszkázták a bejáratát), azonban a jeges részek kívülről is nagyszerű élményt nyújtottak. Habár jég elég kevés volt, olyan volt a látvány, mintha beomlott volna a barlang és betakarta a jég tömböket.

Ezután már nem maradt más, mint a sárga pötty jelzésen történő visszatérés a kiindulópontunkra, a Glavoi-ra.

A túrán részt vettek:

A túrán részt vett csapat: Krisztián, Lajos, Sanyi, Niki, Mariann, Zsolt, Zoli, Klaudia, Anti, Józsi, Anita, Attila

A beszámolót írta: Zoli – Belepiszkált: sspace

Fotók: mindenki fotózott, de eddig csak ennyi van feltöltve – videó is készült, hamarosan az is felkerülhet.

A baljós előjelek!

Szóval volt néhány égi jel már a túra előtt is, amire akkor oda sem figyeltem, utólag már másként látom. Eredetileg ezen a hétvégén nem is akartam túrázni menni. Már teljesen úgy készültem, hogy hétvégén más programom lesz. Ennek ellenére mégis a túra előtti napokban vettem nadrágot és kalapot (kettőt is) a következő túrára – akkor még nem tudván, hogy a hétvégi utam a Vlegyászára vezet.

Az akciós nadrág, amit szerettem volna sajnos nem volt a méretem, ez már intő jel. Ami volt szerintem elég drága volt, ennek ellenére végül mégis megvettem – bosszankodtam is utána, hogy minek, ha még nem is megyek túrázni a héten. Amúgy igazi túra naci, több hosszban hordható szárral, kényelmes, könnyű, nyárra ideális, de amit a gyártó előnynek szánt, az nálam hátrány lett. Erről később.

A kalap -  az első, amit vettem kicsi lett, vissza nem vették, cserélni nem tudták (béna vásárló, magyar kereskedő – tipikus) , a második az szuper, habár kicsit nagy a pereme, de legalább jól védi a nyakat leégés ellen. Viszont eredetileg nem ezt akartam megvenni, hanem egy olyat, amihez volt rovarháló, azaz a kalap teljesen bevonható egy cipzáras hálóval. Rögtön megtetszett, de akkor arra gondoltam, soha az életben nem megyek olyan túrára, ahol erre szükségem lenne, akkor meg minek vegyem meg.

Soha ne mond, hogy soha!

A Vlegyásza túra alatt százszor megbántam, hogy nem azt a sapit vettem meg.

Miután Zoli szólt, hogy mégsem mennek azok, akik mentek volta és van hely, össze kaptam magam és rábólintottam, hogy megyek – főleg ha már jól bevásároltam a túra cuccokkal.

De jöjjön az igazi sötét oldal!

A Vlegyásza-csúcsról lefelé jövet a pásztorkutyáktól menekülve szétváltunk. Vagyis én lemaradtam, fotózgattam, megcsúsztam egy kissé le a hegyoldalon és úgy éreztem roppan valami a térdemben. Azonnal felállni nem tudtam, így nem értem utol a többieket. Lemaradtam. Zoliék visszafelé haladtak a szekérút irányába, de az tőlem már magasabban volt. A lábam fájt, felfelé nem tudtam menni, hát elindultam lefelé a völgybe.

Ezen a szakaszon nincs út csak meredeken lehet ereszkedni a hegyről, sok a kiálló szikla, nehéz terep. Fájós lábbal főleg. Ahogy leérsz a völgybe azt hiszed sínen vagy, de nem. Felázott, süllyedős talaj, továbbra is özönlő legyek, továbbra is nehéz terep. A patak mederben és néhol a völgy Fehér-Sziklák felőli oldalán haladtam. Itt már kezdett a lábam jobban fájni, néha az is eszembe jutott, hogy tényleg megesznek a farkasok

Ekkor viszont elértem arra a pontra, ahonnan már látszott a turista úthoz vezető emelkedős szakasz és a nem sokkal később a murvás utat is elértem. Itt megálltam és próbáltam vizes ruhával betekerni a térdem, de nem sikerült. A túra előtti napokban vett nadrágom szára lecsatolhatós, azt próbáltam megvizezni, de nem vette fel a vizet, (mivel, hogy vízlepergetős túranaci) nem tudtam mivel rendesen bekötni a lábam. Eközben azon gondolkoztam, a többiek továbbmentek vagy még fent várnak. Ez volt az a rész, ahol felfelé menet is egy kicsit lemaradtam és még mondtam is Zolinak, menjenek csak a kocsihoz visszatalálok. Ebben bíztam, hogy vissza is mennek, ezért előbb elindultam a kocsi felé, de pár méter után mégis megfordultam és vissza fel akartam menni a hegyre. Vesztemre! A homokban az emelkedőn ismét megcsúsztam, vagyis jobb lábam megsüllyedt, térdre estem, a bal lábam pedig ismét kifordult alólam – ezúttal már jobban, sokkal jobban.

Ekkor már nagyon fájt, azt hittem nem fogok tudni tovább menni és itt a vég. Itt is megpróbálkoztam azzal, amivel már fentebb is – kiabáltam a többieknek, talán meghallják. De nem! Lecsúsztam vissza a patakhoz, ismét próbálkoztam a nadrág szárával, mely hosszas vízben áztatás után némileg megadta magát. A hideg patak víz enyhítette a fájdalmat, elkezdtem bicegni vissza az úton a kocsi felé. Pár perc múlva egy román család állt meg mellettem az úton a kocsival. Nagyon rendesek voltak, megkérdezték, hogy vérzik-e a sérülésem, kell-e segítség, és hogy levigyenek-e a településre. Én bolond meg eljátszottam a kemény fiút, megköszöntem és visszautasítottam a segítséget. Megkérdeztem nem-e láttak három gyalogos turistát és mivel nem rémlett nekik (vagyis láttak lefelé menni embereket, de hogy hányat arra nem emlékeztek) hát bicegtem tovább lefelé és bíztam abban, hogy a többiek már lent lesznek. A vízeséshez érve már nem csak a nadrágot vizeztem, hanem magamat is, hűtöttem ahogy tudtam a lábam és egész jól be is vállt, így sikeresen leballagtam a kocsihoz, 17:03 volt ekkor az órámon. De nem volt ott senki. Már kezdtem aggódni, hogy végül őket ették meg a pásztorkutyák és vagyok a túra egyetlen túlélője – ciki mert a kocsikulcs Petinél volt.

Ahelyett, hogy leültem volna várni, üzenetet hagytam a kocsi ablakán és indultam vissza fel, de csak lassan haladtam. Ismét a vízeséshez értem, ismét hűtés a térdemre. Miután kijöttem a vízesés udvarából láttam, hogy a többiek jönnek lefelé. Leültem és megvártam őket. Megörültem, lesz aki haza vezet, nem falták fel őket a kutyák, ők is megkönnyebbültek, hogy nem kell elszámolniuk odahaza a hiányzó létszámmal . Kb. 18 óra körül értük el ismét az autót, az estebéd után pedig indultunk haza Debrecenbe.

Majd két hete már ennek, de még mindig nem hajlik rendesen a térdem anélkül, hogy ne fájna – igaz korábban már volt két térdsérülésem, még nyílt sérüléses is, az orvosi kezeléseket pedig mindig elhanyagoltam, félvállról vettem. Most is – és még csodálkozom hogy nem gyógyul… Azért remélem a Csodavár túráig rendbe jön, ha nem, akkor lesz hely a kocsiban másnak is

sspace, admin

]]> http://www.turafotok.hu/a-vlegyasza-tura-sotet-oldala.html/feed 0 http://www.turafotok.hu/vigyazo-hegyseg-feher-sziklak-vlegyasza-harmadszor.html http://www.turafotok.hu/vigyazo-hegyseg-feher-sziklak-vlegyasza-harmadszor.html#comments Thu, 24 Jun 2010 19:01:28 +0000 sspace http://www.turafotok.hu/?p=1481 Június 12-én ismét útra keltünk. Ezúttal már határon túlra. Utunk célja az Erdélyi-szigethegységben (Erdélyi-középhegység) található Bihar-hegység északi része a Vigyázó-hegység (románul Masivul Vlădeasa, magyarul használatos elnevezései a Vlegyásza-hegység vagy Kalota-havas), azon belül is a Bihar-hegység második legmagasabb csúcsa az 1836 méteres Vlegyásza-csúcs (Vigyázó-csúcs) volt.

Úton a Vlegyásza-csúcsra

Túra adatai:

Túra dátuma: 2010. június 12.
Túra jellege: Középhegységi túra, külföldi túra
Túra útvonal típus: Alsó szakaszon egy útvonal oda-vissza, a Fehér-Szikláktól a Vlegyásza-csúcs több útvonalon is teljesíthető, akár körtúraként is
Nehézségi szint: Fehér-Sziklákig könnyű, a Vlegyásza-csúcsig közepesen nehéz túra
Javasolt túraidőszak: Tavasz, esetleg Ősz – nyári hőségben inkább csak a Fehér-Sziklákig
Javasolt felszerelés: Túrabakancs inkább, de akár túracipő is elegendő, napvédő krém kötelező, rovar riasztó kötelező, ruházat az évszak időjárásának megfelelően és folyadék bőven - nekünk 3,5 liter kévésnek bizonyult!
Kiindulási hely: Havasrekettye után kb 4 km, Rekiceli vízesés előtt kb 2 km
Megtett táv: kb 18 km
Túra teljes időtartama: kb 6-7 óra – útvonaltól függően
Összes szintemelkedés: kb 1000 méter
Érintett csúcsok: Vlegyásza-csúcs 1836 m

Útvonal:

Nagyváradon keresztülhaladva Kolozsvár felé kell tartani, az 1. számú főútvonalon – Sebesvár (Bologa) településnél le a főútvonalról jobbra vagy Bánffyhunyadnál (Huedin) szintén jobbra (kb. + 12 km, de jobb út!) – Havasrekettye (Rachitele) településen kb a 2. átjárón a patakon át jobbra egy földútra – kb. 4 km után ereszteződéhez érünk – innen már gyalog kb 2 km után a Rekiceli-vízesés – kb 3 km-t megyünk még a földúton a Fehér-kövekig (Pietrele Albe) – szemben a Vlegyásza (Vigyázó) csúcs fenséges, kopár tömbje – letérünk jobbra az útról, és be kell vágnunk a mellettünk lévő kisebb fenyőerdő sűrűjébe, a kék pötty turistajelzés mentén, majd nyílt terepen megyünk tovább a Fehér-kövek elágazáshoz – innen meredeken fel a Vlegyásza-csúcsra – teljesen nyílt terepen körülbelül 250 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk – a kaptató végén már azt hisszük, hogy fenn vagyunk a csúcson, de az még odébb van néhány száz méterrel, meg még egy kis szintkülönbséggel – a csúcsot földbe szúrt és kövekkel körberakott kopjafa jelzi, valamint a  meteorológiai állomás (két kopjafa van – a második, magasabban lévő a csúcs!) – ekkor a Vlegyásza-csúcson 1836 méter magasan vagyunk – a vissza út lefelé a pásztorkutyák által behatárolt lehetőségeinket figyelembe véve szabadon megválasztható – akár a Fehér-Sziklák völgyében is visszamehetünk az útra, onnan pedig a vízesésig, majd a kiindulási pontra.

Egyébként ha valaki csak a lenyűgöző látványra hajt, a Fehér-Sziklák lábáig, de akár a csúcsáig, azaz a Vlegyásza-csúcs lábáig autóval is fel lehet menni. Autó alatt terepre való járgány értendő – vagy ne sajnáld a kocsid futóművét.

Táj és település ismertető:

Wikipédia linkek: Vlegyásza

A túráról és egyéb dolgokról…

Igazat kell, hogy adjak Zoli Vlegyásza beszámolójában olvasottaknak. Nem túlzott, amikor azt írta, ezt a helyet látni kell. Sőt, a beszámolók nem képesek visszaadni táj keltette érzéseket. Az olvasottak és látott fotók alapján nem gondoltam, hogy ilyen látványos lesz. Igaz, a Nagy-Bihar túrához hasonlóan szerintem itt is szerez egy-két negatív tapasztalatot az ember. Habár ezek egy része elkerülhető ha megfelelő időben megy a túrára és/vagy jól felkészül a várható eseményekre.

A túra két szakaszból áll. A Rekiceli vízesésig és onnan a Fehér-Sziklákig könnyű kellemes nyári túra. A hőségben kifejezetten felfrissítő a vízesés, az út mellett végig futó patak, az erdő és a sziklák hűsítő árnya. De ami azután jön nem nyárra való. Hőség, legyek millió számra – megnehezítik a túrát és ront(hat)ják a hangulatot. A Vlegyásza hegyen és általában a Szigethegységben a hegyi állattartás, pásztorkodás jellemző, mindenfelé tehenek, lovak és amit maguk után hagynak. Na és ami őket kíséri – a legyeken és az “emésztési mellékterméken” kívül – a pásztorkutyák szép számban. Ha szerencséd van pásztor is van a kutyával – ha nem, akkor kerüld el őket és az állatokat messzire. A meredek hegyoldalon a kutyák elől még csak futni sem lehet. A Vlegyászán és általában túrán, de főleg Erdélyben mindig legyen elővigyázatos az ember. Könnyen baleset lehet a vége ha nem figyelünk. De erről inkább egy külön témában …

A hosszú bevezető után következzen végre a túra és a fotók! Ha a fotókon fekete foltokat látsz, nem a szemed káprázik, azok a már emlegetett legyek. Eredetileg nem akartam sokat írni, mert már van egy Vlegyásza beszámoló Zolitól, de mégis csak hosszú lett, sőt lehetne még hosszabb is. Bocsi!

A Királyhágón át vezetett autó utunk

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

A Királyhágóról van egy nagyon jó kép az Erdély.ma oldalon. Ilyen jó fotót mi nem tudtunk csinálni – légi jármű híján, de azért egy két szép kép besikerült.

Kellemes séta a patak partján

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123456►

A túrát kb fél 11-kor kezdtük el Havasrekettyétől úgy 4 km távolságra, melynek az első szakasza nagyon kellemes. A szurdokvölgyben erdős, sziklás táj és hangulatos kis patak is kísér utunkon – vagyis fut velünk szembe. Egészen a Rekiceli vízesésig kb 2 km-t kell megtenni, bemelegítésnek ideális.

Rekiceli vízesés

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

A túra első igazán látványos eleme a Rekiceli vízesés (románul Cascada Răchiţele) Havasrekettyétől (Răchiţele) kb 6 kilométerre található – egyes leírásokban Székelyjói vagy Havasrekettyei fátyolos vízesés néven található meg. Lenyűgöző látvány ahogy kb 25 méter magasból zúdul le a víz, ahogy csillog a köveken, és felfrissítő érzés, ahogy a nyári melegben fújja a szél a vízpárát az ember testére. Ezt fotó vagy élménybeszámoló nem képes visszaadni. Látni és érezni kell! – Na jó, talán a videó, ha majd megvágtam és feltöltöm jobban érzékelteti a leírtakat.

A vízeséstől a Fehér-kövekig

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234...678►

Ismét kellemes sétálós szakasz következik, kevesebb árnyékkal, kevesebb patakkal egészen a Fehér-Sziklák lábáig. Ottjártunkkor éppen egy autós terep tájékozódási verseny zajlott. Menő verdák, tuti navigációs cuccok – ha jól emlékszem GPS Transilvania volt az autókra emblémázva. A táj mellett a terepjárók versengése is érdekes és látványos volt, ahogy gázoltak át mindenen, keresve a megfelelő koordinátát – habár ez egy kissé talán természetkárosító dolog, azért egyszer szívesen kipróbálnám.
Fontos, ezen a szakaszon a murvás útról nem kell letérni. Habár az út itt-ott visszakanyarodik, nekünk mindig a fő vonalat kell követni előre a patak meder mentén (ne a vizet kövesd, a víz itt nyáron már nem mindenhol a felszínen, hanem a föld alatt folyik de a meder meg van ). Az út egyenesen visz a sziklákhoz, de egy idő után már láthatjuk is magunk előtt őket és a Vlegyásza kopár hegyoldalát.

A Fehér-Sziklák lábánál

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

12345►

A Fehér-Sziklák vagy Fehér-kövek (románul Pietrele Albe)egy hatalmas mészkőképződmény, melynek legmagasabb csúcsa az 1557 méteres Visszhangos-kövek (Piatra Grăitoare). A sziklák és környezetük a Vlegyásza-hegység egyik leglátványosabb természeti képződménye. A kopár Vigyázó-hegy lábánál impozáns látványt nyújtanak. Barlangja is van, de csak engedéllyel látogatható, mezei turisták vezető nélkül nem mehetnek be! Gábor szerint a táj itt egészen szürreális, ahogy a fenyőfák állnak a Fehér-Sziklák előtt, mintha oda lennének festve.

A Fehér-Sziklák látképe a turista útról

Ahhoz, hogy a Vlegyászára jussunk a Fehér-köveknél el kell hagyni a murvás utat és jobbra vagy a sziklák irányában a völgyben közelítünk a Vlegyászához vagy az általunk is választott erdei úton vágunk neki. Ez a hivatalos turista út és némileg könnyebb, mint a völgyön át – kevésbé meredek, viszont több a pásztorkutya. Az erődős szakasz nem túl hosszú, hamar kiér az ember a napra, az árnyék ezen a szakaszon elég kevés, ráadásul itt elkezdődik a légy invázió is. A szikláktól ahogy megyünk egyre feljebb úgy lesz a legyek száma is egyre több és több.

Már hallani a tehenek kolompját…

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123456►

Amint elértünk egy újabb erdősávhoz rögtön le is pihentünk. Gyors kalóriapótlék bevitel egy jókora tehén lepény mellett, miközben a legyek tovább rohamoznak. Itt ha nem vigyáz a turista szó szerint be kapja a legyet. A Fehér-kövek látványa viszont kárpótol minket a szenvedéseinkért. Rendkívül impozánsak a hatalmas sziklák, a vízesés után ez a túra második látványossága. Rövid pihenőnk alatt már hallottuk az egyre közeledő kolomp szót. A tapasztaltabbak már tudták, a kutyák is közel lehetnek. Útra keltünk ismét, ekkor már botokkal felfegyverkezve – abból van bőven a környéken – de azért próbáltunk a kolompszóval ellentétes irányba haladni. Nem jött be. A tehenek velünk párhuzamosan haladtak és mivel feljebb voltak mint mi a hegyen, nem tudtunk eléjük kerülni. Így hát visszafordultunk és megpróbáltuk megkerülni őket. A sziklákkal párhuzamosan haladunk, északi irányban. Feltűnt egy újabb erdős terület, ahol elértünk egy szekérutat. Peti bátran ment elől, egészen addig, amíg a kutyák fel nem tartóztatták. Szerencsénkre a pásztorok is ott voltak és már messziről intettek, hogy mehetünk – visszafogták a kutyákat. Rendes emberek, megkérdezték, hogy a Vlegyászára megyünk-e és teljes nyugiban tartották az ebeket, amíg elvonultunk. Nem messze az úttól jobbra fekvő pásztorháztól kiérünk a Fehér-Sziklákhoz, a Vlegyásza-csúcs lábához. Messziről a Vlegyásza kopár hegyoldala nem tűnik túl meredeknek. Innen nézve már nagyon másképp látni.

Meredek, de nagyon

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

Meredek, nagyon meredek, árnyék meg sehol. Röviden összefoglalva ez a helyzet.  Teljesen nyílt terepen körülbelül 250 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk, egy rendkívül meredek kaptatón. Itt újból eszünkbe jut, hogy nem nyári hőségben kellett volna nekivágni ennek a túrának, de ha már itt vagyunk, akkor semmiképpen sem hagyjuk ki a csúcsot sem! Neki vágtunk – annak ellenére, hogy már az alsóbb szakaszon azt gondoltuk Gáborral ez ma nem fog menni. Gábornak nem is, úgy döntött nem jön fel velünk (korábban Zolival már teljesítette a túrát), inkább az első kiszáradt fenyőfa árnyékában meghúzódva bevár bennünket, addig meg ül és gyönyörködik a tájban , ami amúgy is régi vágya volt – de mint utóbb kiderült ez nem volt a legjobb ötlet tőle. Hármasban kaptattunk fölfelé tovább.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234►

Amikor már azt hiszi tudatlan túrázó, hogy felért, csalódnia kell. Az első meredek emelkedő után még közel sem jár a csúcshoz. De szerencsére egy kevésbé meredek szakasz következik. Itt egy kicsit le is pihentünk. Lenne miben gyönyörködni, ha a legyek hagynának, de sajnos nem hagynak. Hát indultunk is tovább. A ismét tehenekbe botlottunk, de hála istennek kutya az nem volt. Az újabb emelkedő kezdetén kövekkel körberakva áll egy oszlop. Ez nem a csúcs, az még jóval feljebb van. A csúcsról már közvetlenül látni a meteorológiai állomást.

A Vlegyásza-csúcs harmadjára is!

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

12►

Egy földbe szúrt és kövekkel körberakott kopjafa (ismét), valamint a közelben található meteorológiai állomás jelzi azt, hogy immár a csúcson, 1836 méter magasan vagyunk. És ez a túra harmadik látványossága, fenn vagyunk a csúcson, a kilátás pedig minden irányban gyönyörű. Igaz ebből az általam készített fotókon semmi nem látszik. A panorámafotókon talán. A lovas fotók között azért van néhány, amin a táj is látható.

Megígértem! Megcsináltam! Harmadszor is.

Zoli megígérte, korábbi két Vlegyásza-csúcs túrája után legalább egyszer még visszatér ide. És így is lett. Harmadik alkalommal is megmászta a csúcsot, ezúttal extrém körülmények között is Lesz-e negyedik? Állítólag nem, de …

A lovak támadása…

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

Sokat nem pihenhettünk a csúcson – igaz a tűző nap és az árnyék teljes hiánya miatt nem is célszerű, pedig egy kis pihi jó lett volna -, mert ekkor jöttek a lovak. Szilvi biztos nagyon örült volna nekik, de ő most nem jött velünk. A lovak viszont egyértelműen nem örültek jelenlétünknek. Ahogy megláttak minket a csúcsnál, szinte azonnal körénk gyűltek és erős fejrázással és lábdobogtatással elkezdtek letessékelni onnan. Biztos, ami biztos még a csúcsot jelző kopjafát is kidöntötték – turista ide többet ne találjon.

Lefelé a Vlegyászáról

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

Kis pihenő és a hármas csoportkép (+ a lovak) elkészülte után elindultunk lefelé. Ekkor még nem sejtettem, a lefelé út nem lesz egy könnyed séta.
Egészen a Vlegyásza lábánál lévő szekérútig csak a meredek hegyoldal és a milliónyi légy okozott gondot. A legyek, mintha reggel óta még többen lennének, már teljesen körül fogtak minket, a bátrabbak ránk is telepedtek.

Egy elrettentő fotó: Peti, a legyek ura - de hasonló kép készülhetett volna a többiekről is

Lefelé menet Gábor csatlakozott hozzánk és mint kiderült nem jött be neki az üldögélés – de talán csak a legyek miatt. Lefelé is nehéz menni, akárcsak fel, a boka és a térd keményen igénybe van véve. Zoli hátramenetben próbálkozott, szerinte úgy könnyebb – kipróbáltam, de úgy is nehéz.

Ismét a kutyák felségterületén jártunk…

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

A szekérúton indultunk vissza, amerről jöttünk, de messze nem jutottunk. Utunkat állták a kutyák és ezúttal nyoma sem volt a pásztoroknak. Letértünk hát az útról, le a völgy felé, keresztül az erdősávon, majd a meredek hegyoldalon oldalazva haladtunk kelet felé távolodva a Fehér-Szikláktól. És itt váratlan fordulatot vett a túra.

Pásztorkutyával a nyomunkban

Én folyamatosan fotóztam, még a kutyákkal a sarkamban is, itt is. Vesztemre! Ahelyett, hogy oda figyeltem volna hova lépek, éppen egy eldobott sörös üveget fotóztam, ami több tucat bogár életét oltotta ki (az üvegbe belemásztak, kijönni már nem tudtak, döglött bogarak meg szörnyű szagot árasztottak), amikor elég rosszul léptem megcsúsztam lefelé és a bal lábam kifordult alólam. Ekkor még kevésbé fájt, de azonnal tovább menni nem tudtam, kicsit le kellett üljek. Kiabáltam Zoliék után, hogy várjanak, de már nem hallották, pedig Gábor akkor még látótávolságra volt tőlem. Eddig amikor túrára hívtam ismerősöket mindig azzal viccelődtem, hogy csak akkor jöjjön, ha bírja, mert aki lemarad, azt ott hagyjuk a farkasoknak, medvéknek vacsorára. Most megkaptam, én maradtam ott még ha nem is medvéknek, farkasoknak, de a pásztorkutyáknak. Pár perc üldögélés után elindultam, de Zoliék felé egy kicsit vissza fel kellett volna, hogy menjek, a lábammal ezt viszont nem bírtam, ezért inkább elkezdtem leereszkedni a völgybe a sziklák lábához.

Körtúra és tortúra lett a Vlegyásza csúcshódításból

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234567►

Innen a túra kétféleképpen folytatódott. Zoliék elérték az utat és leültek a fák árnyékában bevárni engem – tudtam meg utólag. Én pedig ereszkedtem lefelé a völgybe és igyekeztem a murvás út irányába tartani, amit még fentebb láttam a hegyoldalról. Némi pozitív dolog, hogy az előző beszámoló fotó anyagához képest változás is van, mivel más úton jöttem le, mint a túrázók általában, így a hegy más részeiről is készült fotó, amit talán ritkábban látni a neten – ha ez jelent bárkinek bármit is.

A beszámoló további sorai saját szenvedéseimet örökíti meg és külön témában kaptak helyet.
Csak elszántak olvassanak tovább a Vlegyásza sötét oldala témában.

A szétválás utáni kavarodás következtében én délután öt körül értem le a kocsihoz, a többiekkel együtt végül kb. hat órakor fejeztük be a túrát.

Minden jó, ha jó a vége!

Vagy talán még sem. A túra összességében szuper volt – a hőség és a legyek, meg a kutyák ellenére. A táj lenyűgöző,  minden fáradalom és nehézség ellenére ide tényleg érdemes elmenni és személyesen megnézni.

Igaz, senkit sem ettek meg a pásztorkutyák (sem a medve vagy farkas), de a sérülés viszont nagyon bosszant.

Saját személyes kellemetlen élményem ellenére a túrát mindenkinek csak ajánlani tudom én is, akár csak Zoli korábban, de ugyanakkor óvatosságra is intek mindenkit. Nagyon legyen körültekintő, aki belevág, egyedül pedig semmiképpen ne túrázzon senki ilyen környéken.

Jó utat, szép időt, baleset és pásztorkutya mentes túrát kívánok!

sspace

A túrán részt vettek:

Peti, én, Zoli - háttérben a Vlegyásza és a harcias ménes - Gábor a hűvösben pihent ezalatt

A beszámolót írta: Zoli, és én

Fotók: ezeket én csináltam, Peti is fotózott, de még nem publikálta

u.i.:

Zolinak más oldalakon is van fenn beszámolója a Vlegyásza és környéke túrákról. Itt az egyik. Ezenkívül az oldalon idei Vlegyásza túra képeket is találni és ha jól láttam a képeken, az a csapat valahol ott mehetett felfelé, ahol én lefelé törtem magamnak utat. A fotók nagyon szépek – főleg a növényvilágról készültek – érdemes megtekinteni őket.

Az Erdélyi Szigethegységben a Vlegyásza-csúcsra indult túrán készült panorámafotók …

A 2010-es Vlegyásza túra beszámolója és fotói külön témában tekinthetők meg.

***

***

sspace, admin

Túra adatai:

Túra dátuma: 2010. június 6.
Túra jellege: Középhegységi túra, hazai túra
Túra útvonal típus: Körtúra
Nehézségi szint: Könnyű túra
Javasolt túraidőszak: Tavasz
Javasolt felszerelés: Túrabakancs esősebb napok után, egyébként túracipő elegendő, napvédő krém ajánlott, ruházat tavaszi időjárásnak megfelelően
Kiindulási hely: Bükkzsérc, “Fülöp Bandi” gémes kútnál
Megtett táv: 12 km
Túra teljes időtartama: kb 6 óra
Összes szintemelkedés: kb 400 méter
Érintett csúcsok: Ódorvár hegy 546 m

Útvonal:

A túra kiindulópontja Bükkzsérc, a falu központjában több helyen is le lehet parkolni az autóval – elindulunk visszafelé ugyanazon az úton, amelyen idefelé jöttünk – elhagyva a falut, az országúton a sárga jelzésen haladunk, kb. 2 km után letérünk az országútról balra -  Hór-völgy bejárata - a völgyben a kék + jelzés mentén haladunk tovább – 500 m után kis kitérőt tehetünk a Suba-lyuk nevű híres barlanghoz – tovább haladva a Hór-völgyben, körülbelül 2 km múlva érjük el a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának kutatóházát – tovább haladunk a völgyben, és kb. 1,5 km után érjük el a várromhoz és a sziklás kilátóhelyhez vezető turistautat – a völgyben vezető útról balra kell letérni, és a kék L jelzés mentén - kilátóhely előtt kialakított kis pihenőhely  - Ódorvár – a piros L jelzésen indulunk tovább nyugat felé, lefelé a hegyről – a hegygerinc túloldalán található völgyben futó keskeny kis műuton vissza Bükkzsércre kb. 3 km.

Táj és település ismertető:

Bükkzsérc honlapja: www.bukkzserc.hu
Cserépfalu honlapja: www.cserepfalu.hu
Wikipédia linkek: Bükkzsérc, Suba-lyuk, Cserépfalu

Bükkzsérctől a Hór-völgyig

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

Személy szerint már nagyon vártam, hogy végre ismét túrázni induljunk. Zoli Szlovákiát említette, mint lehetséges uticélt, de nekem már teljesen mindegy volt, csak végre mozduljunk ki a városból! A nagy esőzések és az árvíz miatt végül nem mertünk neki indulni Szlovákiának – maradtunk idehaza a Bükkben. Remek választás volt, a már már szokásos gyönyörű idő mellett a táj is nagyon szép volt. Ha van olyan rész az országban, ahol a sok esőnek pozitív hatása van, akkor az a Bükk. Az amúgy kiszáradt patak medrek, vízmosások most csordultig tele. Ez pedig nagyon fel tudja dobni a táj hangulatát – és főleg az én túrázási kedvemet.
A túra kiindulópontja Bükkzsérc, egy zsáktelepülés a Bükk-hegység déli részén. A falu központjában több helyen is le lehet parkolni az autóval. A parkolást és önmagunk „menetkész állapotba történő helyezését” követően elindultunk visszafelé ugyanazon az úton, amelyen idefelé jöttünk. Elhagyva a falut, az országúton a sárga jelzésen haladtunk, majd az elindulást követő kb. 2 km után letérünk az országútról és balra fordulunk. Pár perc múlva megérkezünk a Hór-völgy bejáratához, amelyet a kihelyezett táblák is jeleznek számunkra. A völgyben a kék + jelzés mentén haladunk tovább

Suba-lyuk barlang

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

A Hór-völgyben haladva bő 500 m után kis kitérőt tehetünk a Suba-lyuk nevű híres barlanghoz (régészeti lelőhely, a leágazásnál részletes ismertetőt tartalmazó tábla található). A barlanghoz a feljáró elég meredek, nekem a Badacsonyban található bazalt lépcsők jutotak eszembe róla csak ez nem olyan magasra vezet. A barlang előtt kis pihenőhely, a barlangban pedig nem sok minden található – pedig állítólag itt denevéreknek is kellene lenni. A csapat odakint várakozott, amíg én felkapaszkodtam a barlangból nyíló kilátóhelyre. Elég sáros, agyagos a talaj és csúszós – ezért csak óvatosan a mászással!

Tovább a Hór-völgyben

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123456►

A Suba-lyuk barlangból leereszkedve folytattuk utunkat a Hór-völgyben. A patak hangos csobogása, a víz illata, a dús növényzet (ezúttal már minden szép zöldbe borulva) kellemes kirándúló/túra helyszínt biztosított. Minden lehetőséget kihasználtam a víz fotózására – mint mindíg – néhol még testi éppségemet sem kíméltem (egy-két kisebb megcsúszás, esés besikerült). Sikerült is magam ismét rendesen össze sározni – szerencsére ezúttal már készültem és vittem váltó ruhát, ami nem is árt, ha szeretnénk közelebbről is megnézni néhány természeti jelenséget és nem csak az úton végig sétálni. Másrész az utat helyenként teljesen átmosta a víz, így nekünk is az erdőben a hegyoldalon kellett kerülni – ez volt a túra egyik kullancs gyűjtő szakasza !

Nemzetipark – Oszla Tájház

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

Tovább haladva a Hór-völgyben, körülbelül 2 km múlva értük el a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának kutatóházát és tájházát. A tájház felé a patakon át kell kelni egy kis fahídon. A ház udvarába belépni tilos, erre egy kihelyezett tábla figyelmeztet bennünket. Mégis érdemes egy kicsit a turistaútról ebbe az irányba letérni, hogy messziről szemügyre vehessük fő célpontunkat, az Ódor-hegy szikláit.

Most jön a neheze…

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

12345►

Tovább haladtunk a völgyben, és kb. 1,5 km után értük el a várromhoz és a sziklás kilátóhelyhez vezető turistautat. A völgyben vezető útról balra kell letérni, és a kék L jelzés mentén kapaszkodhatunk fel a kilátóponthoz. A szintkülönbség kb. 250 m, és az út folyamatosan meredeken emelkedik felfelé. Ez a túra legnehezebb szakasza, de hát a szép kilátásért meg kell dolgozni egy kicsit . Habár ez a szakasz a fák kellemes hűvösében teljesíthető a nagy hőségből azért itt is lehet érezni egy keveset. A hőség és az erőltetett menet az emelkedőn meg is izzasztott minket rendesen. Még szerencse, hogy innen már nincs messze az Ódorvár melletti pihenőhely.

Az Ódorvár maradványai…

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234567►

Rövid séta a tűző napon és végre elértük a fák alatt meghúzódó Ódorvár pihenőhelyet. Pihenés helyett mi egyből az Ódorvár sziklára siettünk.

Ódorvár romjai az Odor hegytől dél-keletre, az 546 m magas Odorvár hegyen, a Hór patak völgye felé kinyúló sziklagerincen találhatóak - a Bükki Nemzeti Park területén közigazgatásilag Cserépfaluhoz tartozik. Nevét a várhegyen található szikla üregekről kapta mivel az odor sziklaüreget jelent.

Kilátás a Hór-völgyre

A sziklaperemen órákig el lehetne üldögélni, a kilátás nagyon szép, a látvány hatására azt mondhatjuk, megérte az út a fáradtságot. A sziklákon nincs árnyék, ezért meleg, napsütéses napokon itt is hamar megízzad az ember. Ennek ellenére kellemes kis kilátó és pihenőhely . Miután kigyönyörködtük és kipihentük magunkat felkutattuk a hely nevét adó várromot is, de emellett az érdeklődők barlangászhatnak is egy kicsit.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

12►

A hegység ezen része változatos karszt képződményekben bővelkedik. Az Odorvári cseppkőbarlang szabadon látogatható – egy keskeny falétrán lehet a barlangba leereszkedni – idegenvezetés nincs lámpa kötelező! A barlangban állítólag már nincs cseppkő – mindet elvitték az arra járók, mi nem is ereszkedtünk le – nem is ez volt uticélunk. A barlnagnál számunkra sokkal izgalmasabb volt egy nagy piros pók, amit igyekeztünk le is fotózni.

A barlangtól kissé lejebb ereszkedve találhatjuk meg az Ódorvárat, vagyis ami megmaradt belőle, mivel maga az Ódorvár már csak nevében vár. Az Ódorvár eredetileg kb 30*12 méter területű vár jellegű építmény volt, de az 1950-es években az akkor még álló falmaradványok is leomlottak. A várból mára nem sok maradt, de ha leereszkedünk a sziklafal alá (a bozótón keresztül és némi sziklamászás után) még a délkeleti részen lévő kőfalak alapjait megtalálhatjuk. Lovagok helyett viszont ma már csak csigák és pókok lakják.

Ebéd idő és visszaút keresés…

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234...8910►

A kilátóhely előtt kialakított kis pihenőhelyen a magunkkal hozott elemózsiánkat is el tudtuk fogyasztani. Nyáron itt érdemes egy rövidebb kullancs vizsgálatot is tartanunk, mert valószínűleg lesz bennünk egy-két vérszívó – főleg ha túl közel merészkedünk a növényzethez.
A pihenőhelytől a piros L jelzésen indulunk tovább, és készüljünk fel rá, hogy a jelzés meglehetősen gyéren van felfestve, ezért tájékozódási képességeinket is be kell vetnünk. Próbáljunk meg nyugat felé tartani, és egy idő után lefelé jönni a hegyről. Habár az út szinte egyenesen visz lefelé a hegyről, így eltévedni azért nem igazán lehet, nekünk mégis majdnem sikerült. Jó úton haladtunk, de a jelzések hiányában már azt hittük rossz felé megyünk ezért letértünk az útról.  Igaz nem kellett sokáig bolyongani az amúgy nyílt terepen, hogy ismét rá találjunk a helyes útra. Ha sikerül megtalálnunk a hegygerinc túloldalán található völgyben futó keskeny kis műutat, nyert ügyünk van, mert innentől kezdve már biztosan nem tévedhetünk el. A műúton kényelmesen visszasétálhatunk a faluba a kb. 3 km szakasz megtétele után.

Séta Bükkzsércen

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

Bűkkzsércre visszavezető utat egy helyen rendesen megáztatta a víz. Az út jobb széle alól jókora részen a patak mederbe omlott a homokos talaj. Ennek ellenére a gépjármú forgalom zavartalan.
A községben sok a régi épület, de kevésbé látványosak, mint pl. a Zemplénben, Háromhuta településein – legalábbis szerintem. Azért egy sétát megér. Ami érdekes volt, az a falakon látható festmények.

A településről a nyugalom sugárzik. Csöndes, békés. Bükkzsérc is egy olyan település, ahol szívesen laknék, ha munkám nem kötne a nagyvároshoz.
A túra mondhatni tökéletes volt. Kellemes idő, szép táj – és már amúgy is nagyon hiányzott a természet. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Hór-völgyi túrát! A környék és a látnivalók alapján a környéken akár több napot is el lehet tölteni, ezért a képek között a galériában az érdeklődők ingyen reklám keretében még szállásfoglalási lehetőséget is találnak

Jó utat és szép időt mindenkinek a túrához!

A túrán részt vett kis csapat:

én, Szilvi, Zoli, Peti és az Ódor-hegy sziklái a háttérben

Zoli, Szilvi, Peti, én az Ódorvár hegy szikláin

Beszámoló: Zoli és sspace
Fotók: sspace (a szokásos sok-sok víz ismét árulkodó )

A Bükkben, Bükkzsérctől nem messze az Ódorvárnál készült panoráma fotók…

A Bükkzsérci túra beszámolója és a túrán készült fotók külön témában kapnak helyet.

***

sspace, admin

Az év további részében a jelenlegi árvíz helyzet miatt a külföldi túrák alakulás kissé bizonytalan. Addig is maradnak a hazai természeti látványosságok. Hétvégén talán már lesz jó idő is és akkor ellátogathatunk a bükkbe. De majd meglátjuk…

sspace, admin

Tavaszi panoráma

Az időjárási előrejelzések rendkívül kedvezőek voltak, és valóban, szombat reggel ragyogó napsütésben indultunk el Debrecenből. Sokáig a sztrádán autóztunk, Gödöllőnél tértünk le az autópályáról és vettük északnak az irányt. A határon átkelve, kora délután értük el első túránk kiindulópontját, a Selmecbánya (Banska Stiavnica) melletti Illés (Ilija) községet. A település szélén letettük az autót, és elindultunk a Szitnya (Sitno, 1009 m) nevű hegy megmászására. Ennek a hegynek a teteje a Selmeci-hegység (Stiavnické Vrchy) legmagasabb pontja, már messziről kivehető volt a hegytetőn álló adótorony alapján. A túra nem nehéz, kb. 450 méter szintkülönbséget kell leküzdeni, javarészt kiépített aszfaltúton. A hegytetőn füves rét található, a már említett adótoronytól nem messze pedig egy helyes kis fa menedékház, valamint egy elhagyottnak tűnő kőépület. A kilátás gyönyörű, amit még úgy tudunk fokozni, ha a réttől nem messze található kis sziklás kilátóhelyet is felkeressük. Megállapítottuk, hogy a hegy túloldaláról kisebb erőfeszítéssel is fel lehet jönni a csúcsra, de az internetről kinyomtatott térkép nekünk ezt az utat javasolta. Cseppet sem bánkódtunk ezen, mivel hát túrázni jöttünk, no meg az egész túra így is csak alig vett igénybe többet három óránál. Lefelé menet még megtekintettük Szitnya várának megmaradt romjait, a várból nem sok maradt meg, de a kilátás innen is szép volt. Egy rövidebb záporeső még elkapott bennünket, de a kitűzött programjainkat gyakorlatilag csak ennyi zavarta egész hétvégén.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

A Szitnya után folytattuk utunkat északi irányba, bő másfél óra után értük el aznapi szálláshelyünket, egy nagyon kellemes kis panziót, Privigyétől (Prievidza) nem messze. Ezzel gyakorlatilag megérkeztünk végső célpontunk, a Kis-Fátra (Malá Fatra) „kapujába”. Már messziről látni lehetett a hegycsúcsot, amit kiszemeltünk magunknak. Ez pedig az 1352 méter magas Kl’ak volt. Vasárnap reggel egy rövid autóút után megérkeztünk a Facskói-nyeregre (Fackovske sedlo, 802 m), ahol több üdülőházat és egy hatalmas nagy parkolót is találtunk. Ez a hágó volt a második napi túránk kiindulópontja, a hágóról pedig tökéletesen kivehető volt a Kl’ak fennséges tömbje. Amikor elindultunk a parkolóból, még nem sejtettük a ránk váró nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdenünk. Ezeket pedig nem más jelentette, mint az a mély és rendkívül csúszós sár, amelyben a felfelé vezető út legjelentősebb részét meg kellett tennünk. Nem volt nehéz ez a szakasz, csak kifejezetten idegölő (valószínűleg nem sokkal azelőtt olvadt el ott a hó, azért volt ilyen az út).

Csak azután vált járhatóbbá a terep, miután egy kisebb füves hegycsúcsot (már 1200 méter felett!) elértünk, és a továbbiakban a hegygerincen tudtunk haladni. Találkoztunk egy barátságos szlovák turistacsoporttal is, akik még pálinkával is megkínáltak bennünket. A kis pihenő után nekivágtunk a csúcsnak, amelyet bő félóra elteltével értünk el. A csúcsról a kilátás fantasztikusan szép, megállapítottuk, hogy még a megelőző nehézségek árán is megérte ide feljönni. Az egyik szerzőtől azt olvastam, hogy innen nyílik Szlovákia legszebb panorámája, ami lehet, hogy egy kissé túlzás, de az általam eddig felkeresett hegycsúcsok között valóban nagyon ott van az élbolyban. Bizony megérte 400 km-t idáig autózni Debrecenből! A csúcsról ugyanazon az úton jöttünk le, amelyiken felmentünk, és bár lefelé azért nem volt olyan vészes, a sár még okozott nekünk néhány kellemetlen percet. A teljes túra összesen alig több mint 4 órát vett igénybe. A hágóra való visszatérés után még csináltam két fotót a csúcsról, majd átvettük a cipőket, és délnek vettük az irányt.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234►

Aki a Kis-Fátrában jár, odafelé menet vagy hazafelé jövet feltétlenül keresse fel Bajmócot (Bojnice), mert ezt a viszonylag kisebb települést egyszerűen nem szabad kihagyni. A túra fáradalmai után mi csak egy órát szántunk Bajmócra, de így utólag nyugodtan mondhatom, hogy legalább félnapi program. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jelentős idegenforgalmi központ ez a kisváros, a várkastély környéke tele van kirándulókkal. Maga a várkastély is gyönyörű, de emellett van növény- és állatkertje, fürdője és sok hangulatos kis étterme (sajnos a gépet a kocsiban hagytuk, ezért itt nem tudtunk fotózni). Mindenképpen visszatérünk ide, és hosszabb időre, ezzel az érzéssel hagytuk el Bajmócot.

Második nap is sikerült egy kellemes kis panziót találnunk, Kistapolcsány (Topol’cianky) településen. A település a kastélyáról híres, amelyet mi is megtekintettünk, és sétáltunk még egy jót a kastély hatalmas parkjában. A kastélyparkhoz közel felfedeztünk egy hangulatos kis vadászkastélyt is, amelyet Stróbl Alajos által készített állatszobrok vettek körül.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

12►

Harmadik napi programunk (könnyed levezetésként) Hrussó várának megtekintése volt, amely Kistapolcsánytól északra, mintegy 6 km-re található. A várrom az autóúttól bő húszperces sétával elérhető, és aki erre jár, annak nem is szabad kihagynia. Ezt az alábbi képek is megfelelően alátámasztják.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234►

A beszámolót írta: Katona Zoltán

A képeket készítette: Gaska Szilvia, Katona Zoltán

Túra adatai:

Túra dátuma: 2010. április 18.
Túra jellege: Középhegységi túra, hazai túra
Túra útvonal típus: Körtúra
Nehézségi szint: Könnyű túra
Javasolt túraidőszak: Tavasz
Javasolt felszerelés: Túrabakancs esősebb napok után, egyébként túracipő elegendő, napvédő krém ajánlott, ruházat tavaszi időjárásnak megfelelően
Kiindulási hely: Újhuta, temető melletti parkoló, kb 300 méteren
Megtett táv: 16 km
Túra teljes időtartama: 6 óra
Összes szintemelkedés: kb 500 méter
Érintett csúcsok: Sólyom-bérc 564 m, Nagy Péter-mennykő 709 m

Útvonal:

Újhuta központjából a kék négyzet turistajelzésen, a Tolcsva patak mentén, a Flórika forrás mellett a Szpalanyica-völgyön keresztül – Mlaka-rétetről a sárga háromszög jelzésű ösvényen Sólyom-bércig – vissza a Mlaka-rétre a kék jelzésen északnyugati irányban István-kúthoz – a kék háromszög jelzésű leágazásnál jobbra Nagy Péter-mennykőig- vissza a Mlaka rétre – a sárga jelzésű turista ösvényen kb 2 km lefelé Középhutára, majd aszfaltúton újabb 2 km Újhutáig.

Táj és település ismertető:

Bükkzsérc honlapja: www.haromhuta.hu
Wikipédia linkek: Háromhuta

Újhutától a Mlaka rétig

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234...789►

A képek egy része még az Újhutára vezető úton készült. A belvizes (árvizes) területek és a bővizű patakok láttán sejthető volt, hogy ezen a túrán valószínűleg nem lesz hiány vízben. Nem is volt! Túránk során ér, csermely és patak  (és némi sártenger) is keresztezte utunk, de minden akadályt leküzdve teljesítettük a távot. Szóval előre is bocsi, de a képek jelentős részén  mindenfelé csordogáló, folydogáló kisebb-nagyobb vízfolyás lesz látható.

A túrát Szilvi, Zoli, én és a fényképezőgép Újhuta központjából indítottuk, amely egy kellemes kis üdülőfalu a Zempléni-hegység belsejében, körülbelül 300 méter magasságban. Újhuta nem önálló település, hanem Háromhuta község része (a község része Óhuta és Középhuta is). Újhutából a kék négyzet turistajelzésen, a Tolcsva patak mentén indultunk el, a település elhagyását követően a Szpalanyica-völgyön haladtunk keresztül.
Első jelentősebb pihenő hely a Flórika forrás. Nevének eredetét a galériában található képek egyikén olvashatják az érdeklődők. A Flórika forrás környéke tiszta, a padok jó állapotban vannak, kellemes kis pihenőhely. A táj ilyenkor még elég kopár, fákon nem sok levél, szinte csak a szép zöld mohás fák, kövek adnak némi színt a tájnak. A túra első szakasza aszfaltos, köves úton halad, de a patak csobogása, a friss víz illata, a sok kis vízfolyás nagyon  feldobja az egészet. A táj sok helyen olyan volt számomra, mint a tavaly őszi Amadé vár romjaihoz vezető túrán – A Sólyom-bércnél , ahol már nem volt patak már egészen deja vu érzésem volt.

Mlaka-rét

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234►

Ahogy véget ért a Szpalanyica-völgy, véget ért a patak és a kék négyzet jelzés is, és egy elágazáshoz értünk. Itt balra fordultunk, és a kék jelzésen kb. 1 km után elértük a Mlaka-rétet. A Mlaka-réten kis pihenő hely, sajnos tele szeméttel, így ott lepihenni nem lehet. A hely eléggé fel volt ázva, az út sok helyen sárosnak mondható, nem ritka a vízátfolyás sem – hiányoltam is a szlovákiai turistautakon megszokott vízelvezető árkokat.

Sólyom-bérc

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

12345►

A Mlaka rétről mi balra fordulva a sárga háromszög jelzésű ösvényen indultunk tovább Sólyom-bérc felé, de javasolt inkább előbb egyenesen tovább menni István-kút felé, fel a Nagy Péter-mennykőig, így nem kell a Mlaka réten többször áthaladni. Szóval a sárga háromszög jelzés mentén kapaszkodtunk fel az 564 méter magasságú Sólyom-bércre, amely remek kilátóhely, többek között Regéc várának romjait is látni lehet innen.

Bevallom nem tudtam melyik vár romjai láthatóak a szemközti hegyen, így hát Zolihoz fordultam segítségért. Zoli viszont válasz helyett csak tippeket adott. Miközben a lehetséges válaszokra figyeltem a panorámafotó készítésnél elszúrtam az illesztés, ezért azok nem teljesen fedik a valóságot.

A Sólyom-bércen ért minket az ebéd idő. Ebéd közben pedig tovább élvezhettük a csöndet és a táj szépségeit. Ezúttal semmilyen sámán dobos nem zavarta meg a nyugalmat, nem volt a közelben egyetlen turista sem rajtunk kívül.

Zoli, aki már volt a Regéci várban ekkor tett egy nagy felismerést: ha innen látszik a Regéci vár, a Regéci várból is látszik a Sólyom-bérc, valószínűleg akkor is, ha ezt eddig sosem vette észre. És nem ő volt az egyetlen, aki a túrán ilyen jelentős felfedezést tett.
Én már korábban kénytelen voltam megállapítani egy csodást tényt, miszerint a víz mindig lefelé folyik. Még akkor is ha ez másként látszik.  A Mlaka-rétre tartva amikor véletlenül magam elé néztem, döbbenten vettem észre hogy mellettünk a kis patak eddig velünk szembe folyt és most velünk azonos irányba fut, felfelé folyik. Gondoltam, jé, hogy mik vannak, felfelé folyó patak! Én naív, csak azt nem vettem észre, hogy időközben irányt váltottunk és már lefelé mentünk a hegygerincről a kicsit mélyebben fekvő rét irányába – hát erre is jó egy túra, a természet nyugalmában nagy felfedezéseket tehetünk

A nagy felismerések és csoportkép elkészítése után visszaereszkedtünk a Mlaka-rétre, és a kék jelzésen folytattuk utunkat északnyugati irányban. Következett az István-kút, az erdészházzal és a vadászházzal.

Végzetes kitérő, Eden tó, Péntek 13 és a többiek…

A bevezetőben jelzett “túlélő túra” jelző erre a szakaszra vonatkozott, mivel ez volt a túra legizgalmasabb és egyben leghátborzongatóbb szakasza. Az amerikai túlélő-horror műfajból jól ismert környezet, kihalt táj, egy elhagyatott ház a nagy semmi közepén. Zolinak a “Péntek 13″, nekem inkább a “Wrong turn” jutott eszembe róla. Mindenesetre hangulatos a hely, a “Ház a tónál”.

A tóparti ház után következett az erdészház. Hangulat továbbra is horrorba illő. Még mindig a kihalt erdei környezet, elhagyatott ház, tűzrakóhely, romos kis kő építmény a ház mellett, mind-mind csupa olyan elem, ahol a baltás, darabolós gyilkosok szokták munkájukat végezni.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234567►

Szerencsénkre sem Jason a láncfűrésszel, sem a kannibálok nem voltak otthon. Gondolom kihasználva a jó időt ők is túráztak egyet valahol így hát nyugodtan folytathattuk utunkat István-kút mellett elhaladva.

Felfelé a Nagy Péter-mennykőhöz

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234...678►

Ahogy visszatértünk az emelkedős szakaszhoz a vízfolyások is kezdtek újra megjelenni. Egy mini Grand-kanyonon átkelve körülbelül másfél km után elértük a kék háromszög jelzésű leágazást, ahol a nagy sártengernél a kék jelzésű útról jobbra kell (fel) letérni a Nagy Péter-mennykő kilátóhely felé.A kék háromszög jelzésű ösvényen (a jelzés helyenként meglehetősen gyéren volt felfestve) a 709 méter magasságú Nagy Péter-mennykőre kapaszkodtunk fel, ahonnan remek kilátás tárult elénk északi irányban. El lehetett látni egészen a Hegyközig, és a Füzéri vár romjait is felfedezhettük a távolban. Itt is csönd és nyugalom honolt, sehol egy turista. Jó nekünk, így legalább itt is senkitől sem zavartatva pihenhettünk egy kicsit. Miután kigyönyörködtük magunkat újabb csoport fotó és irány vissza a Mlaka rétre. Habár Zoli nagyobb forgalomra számított turistákkal ekkor találkoztunk először, éppen a tóparti ház felé tartottak – vagy nem is turisták voltak, hanem a házigazdák? Hmmm.

Útban Középhutára

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234...789►

Mlaka-rétről a sárga jelzésű turista ösvényen bő 2 km megtétele után lehet leérni Középhutára. Az út zömében fás, erdős területen vezet, tisztás nem sok. Ez egy kellemes sétálós szakasz. Itt ismét turistákkal találtuk szemben magunkat, szerencsére a csöndesebb fajtából. Se dob, se csörgő! Nem érdemes elsietni ezt részét a túrának, szépek a mohás sziklák, fák és jobbra az erdőn át kitekintve jól látható a Regéci vár romja is – igaz, ha Zoli és Szilvi nem állnak meg ott én észre sem veszem. A Kotliszka elágazásnál a keskenyebb, kevésbé járt úton folytatódik a sárga jelzés. A kellemes sétálós szakasz itt már meredekebben ereszkedik. Igaz nem egy tátrai meredekség, de a sáros, csúszós úton nem árt biztos lábakon állni és a lába elé nézni az embernek. Ha jól emlékszem Zoli még az István-kútnál (vagy a Mlaka-rét felé) felfelé vezető szakaszon csúszott meg, nekem itt lefelé sikerült átélnem a fényképezőgépbe kapaszkodva egy kisebb esést. Szerencsére a gép és a fotók is megúszták sérülés nélkül.

Középhutától Újhutáig

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

12345►

A Tolcsva patakon kétszer is átkelve (előbb átugorva, majd hídon is keresztül haladva) ismét elértük a műutat és Középhuta települést. Innen újabb (aszfaltúton megtett) 2 km után értük el a kiindulópontunkat, Újhuta központját. Az úton láthatunk néhány szép épületet és néhány kissé lepusztultat is. Kár értük, fénykorukban biztos nagyon jól néztek ki. Ez az országos pénztelenség vagy talán egy kicsit nemtörődömség is oda vezet, hogy lassan semmi sem marad a régebbi idők emlékeiből. de nem csak nálunk van ez így. Eszembe is jutott a Skalisko túra és a Gulyapallag üdülő, mely egykor szintén szebb napokat is megélhetett.

A túra vége…

Továbbra is elmondhatom, hogy eddig nem volt olyan túra, amely ne tetszett volna. A Háromhuta környéki tájak is érdemesek arra, hogy meglátogassuk őket. A tavasz pedig ideális évszak ehhez. Bővizű patakok, kellemes erdei táj, jó kilátás, szóval minden adott egy kellemes túrához.

Jó utat és szép időt mindenkinek a túrához!

A túrán részt vett kis csapat: én, Szilvi, Zoli

Beszámoló: Zoli és sspace
Fotók: sspace (ha egy fotón sok a víz, akkor azt csakis én kattinthattam )

A Rám-szakadéknál

Noha előző nap még hűvös, esős idő volt, a túrát kellemes tavaszi időben kezdhettük meg. Dömösről elindulva kb. két kilométert tettünk meg egy műúton, amikor a zöld jelzésen jobbra fordulva már a Rám-szakadék közvetlen közelében érezhettük magunkat. Noha az én régi turistatérképem még parkolót jelzett a műút végén, azóta az utat már a faluban lezárták, tehát a túra ezzel a szakasszal semmiképpen sem rövidíthető le.

Hamarosan megjelentek az első sziklafalak és kisebb vízesések. Sajnos sportcipőben indultunk el, pedig ehhez a túrához esős idő után a turistabakancs szinte nélkülözhetetlen. Ettől függetlenül a szurdokot (mert a Rám-szakadék tulajdonképpen egy gyönyörű szép sziklás szurdok!) hóolvadás vagy esős időszak után érdemes felkeresni, mert az igazi lényegét a lezúduló víztömeg és a szép vízesések adják. Ahogy haladtunk előre, kezdett déja vu érzésem lenni. Hiszen én itt már jártam! Valójában nem… Egyszerűen arról van szó, hogy a túra erősen emlékeztetett a tavalyi Kis-Fátra túránkra. Noha a hatás egy fokkal azért kisebb, Magyarországon ez a túra egyszerűen páratlan és kihagyhatatlan!

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

1234►

Amikor kiértünk a szurdokból, megállapítottuk, hogy jó döntés volt ide eljönni. No de a túra még nem ért véget, kis pihenő után megcéloztuk Dobogókőt. A talaj kissé sáros volt, de azért jó tempóban tudtunk haladni tovább felfelé előbb a sárga, aztán a piros jelzésen. Dobogókő teljesen kihalt volt, meglátszott, hogy hétköznap van és még csak április elején tartunk. A kilátás a Dunakanyar irányába gyönyörű volt, megérte ide feljönni. Tisztán kivehetőek voltak a Vadálló kövek is, amelyeket legközelebb biztosan felkeresünk, ha erre járunk.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk lefelé, előbb a piros, aztán a sárga jelzésen, gyakorlatilag egészen a műútig párhuzamosan haladva a felfelé vezető úttal (nagy forgalom esetén egyébként is ez az ajánlott útvonal, hogy a szurdokban az emberek zavartalanul haladhassanak felfelé). Az én régi turistatérképemhez képest egy szakaszon átfestették már a jelzéseket egy másik útra, de szerencsére ez nem okozott problémát a lefelé vezető út megtalálásában. A túra összességében kb. 7 órát vett igénybe, és körülbelül 600 méter szintkülönbséget kellett leküzdenünk. A végén csak annyit mondtunk: ide már korábban is el kellett volna jönnünk!

Pénteken indultunk el haza, és útba ejtettük a vácrátóti arborétumot is, amelyet pedig én szerettem volna már régóta megnézni. Tavaly már jártunk erre felé, de sajnos pont hétfői napon, amikor zárva volt. Az arborétum májusban és júniusban a legszebb, de így április elején is nagyon hangulatos volt. Hírességei az ún. lélegző gyökerek, amelyek a földfelszín felett láthatóak, és igencsak egyediek kis hazánkban.

[ Galéria megtekintése a diavetítővel ]

123►

A beszámolót írta: Katona Zoltán

A képeket készítette: Gaska Szilvia, Katona Zoltán