Újabb túránk alkalmából ismét képek az oldalon.
2009. június 6-án ezúttal határainkon innen, Balaton környéki tájakon, Badacsonyban jártunk.
Fonyód és Badacsony tájai, állatvilága volt érdeklődésünk tárgya.
A beszámoló kész, a képek a galériában.
Badacsony története itt elolvasható. A túrához térkép itt tekinthető meg.
Badacsony kikötőjében...
A túráról…
Eredetileg Tihanyba készültünk, de ez lett belőle. Ennek oka, hogy éppen Fonyódligeten “sportoltunk” és ez a túraútvonal volt közelebb (de jövőre csak azért is Tihany!).
Ligetről reggel 8 körül gyalog indultunk a fonyódi kikötőhöz, ahonnan 9 órakor hajóztunk át Badacsonyba. A hajóúton egész jó kilátás nyílik a magyar tenger minden irányába. Remek időnk volt, napütés meg ami kell – enyhe szelet leszámítva – így jó messze el lehetett látni, talán belátható volt az egész tópart.
A kikötés után azonnal a hegyre indultunk a borozókkal tarkított úton, melyen néha elszáguldott egy-egy terepjáró, amin a lusta turisták utaztak fel borozókhoz.
A túra Badacsony déli oldalán a Rózsakő melletti felvezető úton kezdődött, innen jártuk be a hegy összes kilátópontját.
Hegyre fel!
Elég meredeken indul a túra, nem csak a borozókig, hanem onnan tovább a csúcs fele is. A felvezető szakaszon, mintha kőből készült lépcsőfokokon haladnánk.
Az első kilátópont közvetlenül a borozók ‘felett’ található, ez a nevezetes Rózsa-kő, mely a Balatonra enged remek kilátást. A hagyomány szerint, ha egy fiú és egy leány a Balatonnak hátat fordítva leül a kőre, még abban az évben jegyesek lesznek. Na, ezt mi kihagytuk 
, igaz, akkor még nem ismertem ezt a népi hiedelmet.
A Rózsa-kőtől tovább nem a meredek kőlépcsős úton folytattuk. Túravezető kollégánk tanácsára inkább egy kevésbé megerőltető utat választottunk felfelé. A túra ezen szakasza, mint a legtöbb a fennsíkon a fák között, az erdőben halad, de itt-ott azért nyílik kilátás a Balatonra.
Az erdős terepen az első látnivaló egy vár lerombolt falaira emlékeztető kből készüt fal-rendszer volt. Van is az egyik falon egy tábla, melyen Nagy Imre nevét említik, de hogy mi volt ez a hely, azt nem közlik.
Innen továbbhaladva, kis kitérővel egész közelről megtekinthető a Badacsony jellegzetes csupasz és meredek bazalt kő fala. A sziklafal tövében kisebb-nagyobb kőhalmok találhatóak, sőt a fal irányába vezet egy kőfolyam, de megmászását nem szívesen vállanlám be.
Visszatérve a túraútvonalra folytattuk utunkat a Kőkapu irányába. Az út menti táblákról kapunk némi információt a táj jellegzetes madár fajtáiról és ha szerencsék van némelyiket saját szemünkkel is megcsodálhatjuk. Habár madarat kevésbé, egy vadászgörény vagy menyét féle állatkát viszont láttunk, de a kép sanos nem igazán sikerült róla (nagy kár, nem minden nap látni ilyet). A Kőkapu mentén felfelé haladva a kis csapatnak már szüksége volt egy kis pihenésre, így itt tartottumk egy rövid megállót. Az utat folytatva ezen a szakaszon is találni néhol helyet, ahol kitekinthetünk a környező tájra a fák között, de innen már nem a Balatonra, henem a Badacsony melletti dimbes dombos táj vehető szemügyre.
Remek kilátópontok…
Az első és igazán remek kilátópont egy kőfejtés nyomait őrző helyen – ha jól olvastam ez a Tördemici kilátóhely – található. Igaz innen sem a tó irányába tekinthetünk, de a látvány csodás. Ha jól tájolom magam, akkor ez már a Badacsony északi oldalán van (talán). Innen balra tekintve látni lehet egy igazi vár romját, a Szigligeti vár maradványait. Továbbá közvetlen kilátás nyílik a környező tájra, a Csobánc, a Gulács és a többi nevezetes domborulat csúcsára.
Itt találkoztunk egy másik túracsapattal, s vezetőjüktől megtudtuk, innen sokkal többet láthatunk a tájból, mint a csúcson található Kisfaludy kilátóból, mivel azt már körbenőtték a fák. Mi nem hittük, felmentünk, felmászunk és csalódtunk. Már mint a kilátóból való kilátásban. Mert, hogy az tényleg nincs vagy nem igazán lehet jó kilátásnak nevezni. De erről majd később!
Miután a táj minden szépségét megcsodáltuk tovább haladtunk körbe a hegyen, a csúcs felé, s lassan ismét visszakanyarodtunk a tó irányába. A következő szakasz a fennsíkon vezetett keresztül, de a túraösvény végén újra megpillanthattuk a Balatont, vagyis annak nyugati partvonulatát.
Felfelé haladva nemsokára elértük a Ranolder-kereszt nevű hatalmas kőből készült keresztet, melyet Ranolder János veszprémi püspöke készíttetett még az Úr 1857. évében. A kereszt mellett kissé leereszkedve van egy kis pihenő hely, egy párkány szerű rész a hegy oldalán, ahonnan a Balatont és a déli partot lehet belátni.
Nagyon messze el lehet látni, a déli part mentén futó utakon és autópályán közlekedő autókról (vagy inkább kamionokról) visszaverődő napsugarak is egészen jól láthatóak. A magyar tenger vizén a felhők árnyékának játéka figyelhető meg, ahogyan a víz színe árnyaltról árnyalatra sötétül és világosodik a felhők mozgása következtében. Első látásra, mintha valami óriási dolog úszna a vizen, olyan hatást kelt a felhők vonulása a tó felett.
Itt érdemes eltölteni egy kis időt és mindent jó alaposan megnézni – hamár egyszer idáig felmászott az ember -, akár még egy kis szunyókálás is belefér a napfénytől felmelegedett sziklákon vagy a kereszt alatti kőpárkányon.
A Kőkereszttől tovább indultunk a Páholy kilátó irányába. Ez kis kőépület, melynek a tetejére lehet lépcsőn feljutni. De csak óvatosan, mert a lépcső mellett korlát már nincs, ami kissé balesetveszélyes. Viszont az épület tetején van és a kilátás is csodás. A tó és a Fonyódnak is otthont adó, a déli part két legmagasabb pontja a Sipos-hegy és a Vár-hegy gyönyörű a panorámája tárul elénk.
A kilátótól egy szakaszon lefelé haladtunk azon a kőlépcsős úton, melyen egyébként felfelé jövet is meneteltünk egy darabon. Így utólag már beláttuk, remek volt a javaslat, miszerint ne itt másszunk felfelé, mert ez még lefelé is elég húzós szakasz.
Nem kell sokat ereszkedni, egy elágazásnál balra ismét felfelé kell venni az irányt. Ez az ösvény vagy túraút vezet a Kisfaludy kilátóhoz. Ezen az útszakaszon láttuk a menyét féle állatkát is a kilátó felé menet. Kár hogy nem sikerült igazán jól lencsevégre kapni.
A csúcs, ami nem igazán csúcs…
De csalódnunk kell, és belátni, a másik csoport túravezetője bölcsen szólt. Innen már szinte semmit nem látni. Itt-ott kilátni a fák ide-oda mozgó lobja között, de ennyi. A fák már magasabbak, mint maga a kilátó és a lobjuk szinte mindent eltakar. És mivel a Badacsony környezetvédelmi terület – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része -, így a fákat nem vágják vissza, tehát a jövőben még kevesebb kilátás nyílik majd innen a környékre.
Ráadásul még a kilátó is elég rossz állapotban van. A tetejét valaki vagy valami elkezdte lebontani. Lehet valaki úgy gondolta, hogy már felesleges, de az is lehet, hogy a kilátó melletti tűzrakó helyen nemrég ezen sült a szalonna 
.
Irány a part!
A kilátótól vissza felé indultunk a kőlépcsős túrista út irányába és a lépcsőket elérve folytattuk az utat lefelé a rózsa-kőhöz és tovább, vissza a partra. Vagyis csak a part irányába. Mert előbb még belekóstoltunk a helyi borkínálatba. Mert ha már Badacsony, akkor borozni is kötelező!
A nagy melegben kifejezetten jól esett az első pohár hűvös fehérbor és a hatalmas szelet hagymás zsíroskenyér. Később még pogácsáztunk is egy kicsit és valami nektaring nevű bor jellegű italt is ittunk, aminek az ize szerintem inkább a házipálinka izéhez közelített, mintsem a boréhoz. De nem haltunk bele. Eddig!
Borozgatás és beszélgetés közben elszaladt az idő, már majdnem fél hat volt, amikor a komphoz indultunk. A part menti bazárból még egy kis vásárfia (egy üveg helyi bor) és irány a hajó, valamint a túlsó part.
A nap végén…
A hajó úton hazafelé feltámadt a szél, lógott az eső lába, erősek voltak a hullámok, amik eléggé libegtették a kompot. A nemrég elfogyasztott borocska pedig kezdte éreztetni hatását. A hajón még úgy terveztük, hogy vonattal megyünk vissza Fonyódról Ligetre, de partot érve inkább a gyaloglást választottuk. Jól is esett, teljesen kitisztult tőle a fejem.
A part menti sétán sikerült közvetlen közel kerülni a Balaton jellegzetes madaraihoz, a hattyúkhoz. Egészen kijöttek a partra megérinthető közelségbe (másnap egyébként kolléganőknek szinte a tenyeréből ettek). Készült is róluk néhány közeli kép.
A kiindulási pontunkra Fonyódligetre kb délután 7 órára vissza érve teljesen elmúlt az erős szél, a vihar más irányba indult (persze vasárnap délutánra már utólért, de erről külön kalandregényt lehetne írni – de azt majd a blogba) és ismét szépen sütött a már-már lenyugodni készült nap. Élve a lehetőséggel és kihasználva a jó időt megmártóztunk a tóban. Elismerem, először bele sem akartam menni a Balatonba, mondván nagyon hideg a víz. Végül úrrá lettem ellenérzéseimen és belemerészkedtem.
Nagyon kellemes volt! Voltak ugyan hideg hullámok, sávok, de messzebb besétálva a partól kellemes langyos volt a víz. Kár, hogy úszni nem tudok, így tényleg csak sétálhattam a vízben – még szerencse, hogy a déli part ilyen sekély. A rövidke lubickolás után már teljesen felfrissülve értünk partot.
Egy nagyszerű nap kellemes lezárása volt ez, már mint üdítő felfrissülés a hosszú és fárasztó bor-túra után.
És ránk is fért! Mert ami ezután jött az már a Balatoni éjszakai élet…
sspace, admin
