Ezt a túrát Szilvivel pünkösd hétvégére terveztük be, részben azért, mert a távolság miatt szükség volt a három napra, részben pedig azért, mert bíztunk benne, hogy minél több barátunknak lesz megfelelő ez az időpont, és csatlakozni fognak hozzánk. Végül különböző okoknál fogva ugyan, de senki sem tudott velünk tartani ezen a hétvégén, úgyhogy ketten vágtunk neki a háromnapos kirándulásnak.
Tavaszi panoráma
Az időjárási előrejelzések rendkívül kedvezőek voltak, és valóban, szombat reggel ragyogó napsütésben indultunk el Debrecenből. Sokáig a sztrádán autóztunk, Gödöllőnél tértünk le az autópályáról és vettük északnak az irányt. A határon átkelve, kora délután értük el első túránk kiindulópontját, a Selmecbánya (Banska Stiavnica) melletti Illés (Ilija) községet. A település szélén letettük az autót, és elindultunk a Szitnya (Sitno, 1009 m) nevű hegy megmászására. Ennek a hegynek a teteje a Selmeci-hegység (Stiavnické Vrchy) legmagasabb pontja, már messziről kivehető volt a hegytetőn álló adótorony alapján. A túra nem nehéz, kb. 450 méter szintkülönbséget kell leküzdeni, javarészt kiépített aszfaltúton. A hegytetőn füves rét található, a már említett adótoronytól nem messze pedig egy helyes kis fa menedékház, valamint egy elhagyottnak tűnő kőépület. A kilátás gyönyörű, amit még úgy tudunk fokozni, ha a réttől nem messze található kis sziklás kilátóhelyet is felkeressük. Megállapítottuk, hogy a hegy túloldaláról kisebb erőfeszítéssel is fel lehet jönni a csúcsra, de az internetről kinyomtatott térkép nekünk ezt az utat javasolta. Cseppet sem bánkódtunk ezen, mivel hát túrázni jöttünk, no meg az egész túra így is csak alig vett igénybe többet három óránál. Lefelé menet még megtekintettük Szitnya várának megmaradt romjait, a várból nem sok maradt meg, de a kilátás innen is szép volt. Egy rövidebb záporeső még elkapott bennünket, de a kitűzött programjainkat gyakorlatilag csak ennyi zavarta egész hétvégén.
A Szitnya után folytattuk utunkat északi irányba, bő másfél óra után értük el aznapi szálláshelyünket, egy nagyon kellemes kis panziót, Privigyétől (Prievidza) nem messze. Ezzel gyakorlatilag megérkeztünk végső célpontunk, a Kis-Fátra (Malá Fatra) „kapujába”. Már messziről látni lehetett a hegycsúcsot, amit kiszemeltünk magunknak. Ez pedig az 1352 méter magas Kl’ak volt. Vasárnap reggel egy rövid autóút után megérkeztünk a Facskói-nyeregre (Fackovske sedlo, 802 m), ahol több üdülőházat és egy hatalmas nagy parkolót is találtunk. Ez a hágó volt a második napi túránk kiindulópontja, a hágóról pedig tökéletesen kivehető volt a Kl’ak fennséges tömbje. Amikor elindultunk a parkolóból, még nem sejtettük a ránk váró nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdenünk. Ezeket pedig nem más jelentette, mint az a mély és rendkívül csúszós sár, amelyben a felfelé vezető út legjelentősebb részét meg kellett tennünk. Nem volt nehéz ez a szakasz, csak kifejezetten idegölő (valószínűleg nem sokkal azelőtt olvadt el ott a hó, azért volt ilyen az út).
Csak azután vált járhatóbbá a terep, miután egy kisebb füves hegycsúcsot (már 1200 méter felett!) elértünk, és a továbbiakban a hegygerincen tudtunk haladni. Találkoztunk egy barátságos szlovák turistacsoporttal is, akik még pálinkával is megkínáltak bennünket. A kis pihenő után nekivágtunk a csúcsnak, amelyet bő félóra elteltével értünk el. A csúcsról a kilátás fantasztikusan szép, megállapítottuk, hogy még a megelőző nehézségek árán is megérte ide feljönni. Az egyik szerzőtől azt olvastam, hogy innen nyílik Szlovákia legszebb panorámája, ami lehet, hogy egy kissé túlzás, de az általam eddig felkeresett hegycsúcsok között valóban nagyon ott van az élbolyban. Bizony megérte 400 km-t idáig autózni Debrecenből! A csúcsról ugyanazon az úton jöttünk le, amelyiken felmentünk, és bár lefelé azért nem volt olyan vészes, a sár még okozott nekünk néhány kellemetlen percet. A teljes túra összesen alig több mint 4 órát vett igénybe. A hágóra való visszatérés után még csináltam két fotót a csúcsról, majd átvettük a cipőket, és délnek vettük az irányt.
Aki a Kis-Fátrában jár, odafelé menet vagy hazafelé jövet feltétlenül keresse fel Bajmócot (Bojnice), mert ezt a viszonylag kisebb települést egyszerűen nem szabad kihagyni. A túra fáradalmai után mi csak egy órát szántunk Bajmócra, de így utólag nyugodtan mondhatom, hogy legalább félnapi program. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jelentős idegenforgalmi központ ez a kisváros, a várkastély környéke tele van kirándulókkal. Maga a várkastély is gyönyörű, de emellett van növény- és állatkertje, fürdője és sok hangulatos kis étterme (sajnos a gépet a kocsiban hagytuk, ezért itt nem tudtunk fotózni). Mindenképpen visszatérünk ide, és hosszabb időre, ezzel az érzéssel hagytuk el Bajmócot.
Második nap is sikerült egy kellemes kis panziót találnunk, Kistapolcsány (Topol’cianky) településen. A település a kastélyáról híres, amelyet mi is megtekintettünk, és sétáltunk még egy jót a kastély hatalmas parkjában. A kastélyparkhoz közel felfedeztünk egy hangulatos kis vadászkastélyt is, amelyet Stróbl Alajos által készített állatszobrok vettek körül.
Harmadik napi programunk (könnyed levezetésként) Hrussó várának megtekintése volt, amely Kistapolcsánytól északra, mintegy 6 km-re található. A várrom az autóúttól bő húszperces sétával elérhető, és aki erre jár, annak nem is szabad kihagynia. Ezt az alábbi képek is megfelelően alátámasztják.
A beszámolót írta: Katona Zoltán
A képeket készítette: Gaska Szilvia, Katona Zoltán
