Csodavár. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy ajánljak neki egy túrát, amely valamilyen különleges élményt is nyújt neki, de Debrecenből elindulva egy napba belefér, akkor ezt a túrát ajánlanám. Persze csak akkor, ha az év nyári időszakában vagyunk éppen.
A beszámolónak létezik egy hosszabb változata, ha esetleg valakit ez is érdekel 
, akkor Erdély és a Csodavár link alatt elolvashatja.
A Csodavárról már korábban is hallottam, de meglátogatásától eddig elriasztott az oda vezető út rossz minősége, amiről szintén többen is meséltek már nekem. 2009. nyár közepén mégiscsak útra keltünk négyen, hogy meglátogassuk ezt a híres természeti képződményt, bízva abban, hogy az út minőségén javítottak már az elmúlt években. A Debrecen-Nagyvárad-Belényes vonalon haladva nem is volt semmi probléma (megjegyzem ezért, hogy a 76. sz. román főút minősége továbbra sem méltó egy főútvonalhoz), Belényest (Beius) elhagyva kb. 8 km-rel később kellett balra fordulnunk. Pietroasa-ig (Vasaskőfalva) ezen a mellékúton is lehetett rendesen haladni, Pietroasa után azonban egy viszonylag rövidebb, de (az autónak) nagyon kellemetlen, kátyús szakasz következett. A kátyús szakasz után sima úton tudtunk haladni egészen Bogatelepig (Satul de vacanta Boga), itt kezdődött el a zötykölődésszámunkra és az autó számára.
Megállapítottuk, hogy az utakat illetően – az előzetes információink ellenére – gyakorlatilag semmilyen változás nincsen. Terepjárók valószínűleg gond nélkül megteszik ezt az utat is, nekünk viszont közel másfél óránkba, az autónak pedig jó néhány alsó súrlódásba tellett, míg (gyakorlatilag végig egyes sebességbe kapcsolva) eljutottunk a Glavoi-rétig (Canton Glavoi).
A Glavoi-réten nagy a nyüzsgés, annyi autó és sátor volt ott, mint egy népszerűbb vízparti kempingben. A Glavoi-réttől már egészen közel van a Csodavár, kb. negyedórás gyaloglással el is jutottunk a széléig. Itt megkezdtük a leereszkedést a Csodavár katlanába. Nemsokára feltűntek a hatalmas sziklafalak és az első várudvar.
Maga a Csodavár három sziklás völgykatlanból, víznyelő dolinából áll (ezeket hívják várudvarnak), amelyeket egy hatalmas barlang köt össze egymással. Az első, legközelebbi várudvarban található a barlang híres, közel 70 méter magas bejárata.
A leereszkedést a várudvar aljába helyenként acélsodronyok segítik. Mi nem mentünk le a bejárathoz, hanem – miután kigyönyörködtük magunkat az Erdélyben is egyedülálló barlangbejáratban – átmentünk a második várudvarba. Itt található a barlang másik bejárata, amely nem olyan látványos, mint az előző, de a bejáratnál több ember is gyülekezett. Miközben elfogyasztottuk az ebédünket, többször is éreztük a barlangból kicsapódó hidegebb légáramlatokat, amelyek azonban nem estek rosszul a tűző nyári napsütésben. Többen a turisták közül a másik bejárattól, a barlangon keresztül érkeztek ide. Megtudtuk Tőlük, hogy a vízállás viszonylag magas, mivel éppen egy hosszabb esős időszakon volt a terület túl, de az átkelés lehetséges
Gondoltuk megpróbáljuk mi is, lesz, ami lesz. Arra viszont, hogy mekkora élményben lesz részünk, mi sem számítottunk. A barlangban hatalmas erővel zúdult mellettünk a kristálytiszta víztömeg, mi pedig szikláról sziklára ugrálva, illetve helyenként szikláról sziklára mászva haladhattunk előre. A legügyesebbek száraz lábbal is átkelhettek, de volt, akit a víz egyáltalán nem zavart, és térdig benne állva próbált előrébb jutni. Az átkelés kb. félórát vett igénybe, és bizony jól jött a nálunk lévő fejlámpa, hogy helyenként a kezünkkel szabadon kapaszkodhassunk a sziklákon felfelé. Sanyi és Peti kézben tartható zseblámpát hoztak magukkal, így bizonyos részeken bizony hátrányban voltak Krisztiánhoz és hozzám képest. A barlangban gyakorlatilag végig sötét van, csak egy helyen világít be a fény egy fenti nyíláson keresztül. Az élmény, amit a barlangon való átkelés nyújt, nyugodtan mondhatom, hogy leírhatatlan. Ezt személyesen kell átélni! Persze lehet, hogy a vízállással is szerencsénk volt, mivel nem volt olyan magas, hogy az átkelést akadályozta volna, de elég magas volt ahhoz, hogy a körülöttünk mindenfelé csobogó és alázúduló víz páratlan élményt nyújtson.
Amikor a túloldalt kiértünk a barlangból, éreztük, hogy a túrának ezt a szakaszát bizony nagy kár lett volna kihagyni. Mivel nem messze parkoltunk, még volt időnk arra, hogy egy közelebbi kilátópontot, a Galbina-szirtet (Piatra Galbenei) is felkeressük. Nem sikerült elsőre megtalálnunk, de mikor megtaláltuk, gyönyörű látványban volt részünk. A sziklás részről beláttuk a Galbina-patak teljes völgyét a környező hegyekkel együtt. Nagyszerű záró akkordja volt ez egy nagyszerűre sikerült napnak (minket nem, csak a kocsit viselte meg egy kicsit).
Bízom benne, hogy hamarosan az utakat is megcsinálják ezen a szép vidéken, hogy a lelkes turisták közül minél többen felfedezhessék az egész Európában páratlannak mondható karszt-jelenségeket, köztük a Csodavárt.
Íme az utak állapota:
[...] Erdély és a Csodavár Csodavár túra beszámolója [...]
[...] mindkét beszámoló. Zoli beszámolója rövid és tárgyilagos, ez az enyém valamivel bővebbre [...]
[...] « Csodavár, a víznyelő barlang túra beszámolója Zoli tollából [...]
[...] Csodavár túravideó még szerkesztés alatt, így ezúttal az idei év legutolsó túráján, a Koprova [...]
[...] korábban ígért Csodavár túravideó továbbra is szerkesztés alatt, így ezúttal a Chopok túrán. készült kis videó [...]