2010. évi archívum




Látványfrissítés a Túrafotók.hu oldalon

2010. november 20. ][

A 2010-es túra szezonnak sajnos vége – legalábbis most úgy tűnik, idén már nem sokat túrázunk. Így most kicsit több idő jut az oldal rendbe tételére. Első lépésként új fejléc dizájn fogadja a honlapra látogatókat.

A régi megjelenés 2009. június óta szolgálta a honlapot. Nekem tetszett (persze, mert én csináltam), de úgy gondoltam ideje kicsit változtatni. A kis változásból egy teljesen új megjelenés jött össze. Gyakorlatilag a régi dizájnból nem maradt szinte semmi (a zöld felirat háttér és a vár mellett repülő sas kivételével, ami alig látszik). Ha bárki kíváncsi még a régi megjelenésre az itt megtekintheti: turafotok-header-old.jpg

Remélem mindenki elégedett lesz az új megjelenéssel :)

sspace, admin

Szádvár – Derenk túra térkép részlet

2010. november 18. ][

Szádvár – Derenk túra térkép részlet

Az októberi Szádvár – Derenk túrához kapcsolódóan a Google térkép mellé ma felkerült a túristatérkép részlete is.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Magas-Tátra havas túra a Zöld-tavi menedékházhoz

2010. október 25. ][

Magas-Tátra havas túra a Zöld-tavi menedékházhoz

Zoli és Szilvi már augusztusban jártak a Magas-Tátrában a Vöröstorony-hágónál, most pedig Csabával a Magas-Tátra keleti végében, a Zöld-tavi-házhoz túráztunk fel 2010. október 22-én, ezúttal is pénteken. A Vöröstorony-hágóról korábban Csaba írt beszámolót, most pedig itt a Zöld-tavi-házhoz vezető túránkról készült fotósorozat és beszámoló.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Magas-Tátra túra térkép a Zöld-tavi-házhoz

2010. október 25. ][

Magas-Tátra túra térkép a Zöld-tavi-házhoz

A Magas-Tátra észak-keleti végében található a Zöld-tó és a Zöld-tavi-ház (menedékház). A térképrészlet a Zöld-tó túra iránt érdeklődőket segítheti a könnyebb tájékozódásban.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Szamos-bazár túra videó

2010. október 25. ][

Szamos-bazár túra videó

Elmúlt héten felkerültek a Szamos-bazár túra alkalmából készült fotók és a Zoli, valamint általam összedobott beszámoló. Most itt egy rövid videó a 2010. szeptember 5-i esős napról, sajna az Aragyásza-barlangban nem készült videó :( .

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Őszi túra kínálat a TúraFotók oldalán

2010. október 25. ][

Kedves Olvasóink!

A TúraFotók.hu honlap frissítése a nyári hónapokban kicsit elmaradt. Pedig lett volna mivel bővíteni a kínálatot, mert több remek túra is volt ebben az időszakban. Ezek egy részéről viszont nem készült sem fotó sem beszámoló. Azokról amikről rendelkezünk képi anyaggal már feltöltöttük, lehet csemegézni a túrás fotók között.

Viszont most az őszi szezonban ismét jobban van idő frissíteni az oldalt és több új őszi túránk is volt. A napokban már felkerült honlapunkra új hazai (Szögliget, Szádvár, Derenk túra), erdélyi (Szamos-bazár, Aragyásza-barlang túra és a Gutin-Rozsály hegységben tett túra) fotó és túrabeszámoló is, valamint elmaradt túra videók (2009-es Csodavár túra) is lettek feltöltve. A frissítéseknek és az ezévi túraszezonnak pedig még nincs vége.

További túravideók vannak szerkesztés alatt (2010-es Csodavár, Magas-Tátra videók), és két szlovákiai túrának is készül a beszámolója. És ha az idő engedi, még 1-2 idei túrára is sor kerül 2010-ben.

További kellemes böngészést kívánunk a TúraFotók oldalain.

A szerkesztők.

Csodavár túra videó

2010. október 20. ][

Csodavár túra videó

Régóta ígérgetem és végre kész van. Itt a 2009. július 18-i Csodavár túra alkalmából készült kis videó összeállítás.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Szádvári túra

2010. október 20. ][

Sziasztok újra!

Hosszú kihagyás után végre sikerült eljutni egy csodálatos vár túrára. Mely a Szádvár majd  Derenk elfeledett régi községébe vezetett. A túra utolsó szakaszában a Ménes tavat is meg csodálhattuk. Az én véleményem szerint egy nagyon kellemes és tanulságos túra volt aki teheti menjen végig rajta.

Üdv: Apuci76

Szádvár romjai és Derenk emlékhely az Aggteleki-karszt hegységben

2010. október 20. ][

Szádvár romjai és Derenk emlékhely az Aggteleki-karszt hegységben

Kissé borongós, esős őszi napnak indult, de végül kellemes, néhol napsütéses, túrázáshoz ideális idő várt minket, Szögligeten, ahol Szádvár romjai mellett a ma már csak emlékhelyként létező Derenktelepülésre” és a Ménes-tóhoz látogattunk el 2010. október 17-én, vasárnap.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Aggteleki Nemzeti Park látnivalók: Szögliget – Szád-vár – Derenk

2010. október 20. ][

Aggteleki Nemzeti Park látnivalók: Szögliget – Szád-vár – Derenk

Terület fekvése:

Szögliget egy zsákutcás település, mely Miskolctól 60 kilométerre északra helyezkedik el egy völgykatlanban. A falut átszeli a környező hegyekben eredő Ménes patak. Erdei út (Derenki szekérút) vezet át Körtvélyes(Hrusov)-ig Szlovákiába, de csak gyalog, vagy biciklivel járható. Szád-vár romjai az Aggteleki Nemzeti Park területén, Szögligettől Északra, a Bódva folyó völgyét szegélyező Aggteleki Nemzeti Park területén, a 460 méter magas Várhegyen található. A hatalmas kiterjedésű Szádvár középkori erődítményének romjai már messziről jól láthatóak.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »